Éves bázison 2025 júniusában 4,4 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba  az európai országokban, amivel 1,25 millióra csökkent az öreg kontinens útjaira került új gépkocsik száma – derült ki a Jato Dynamics piackutató cég adataiból.

Habár összességében csökkent a kereslet, a kínai autógyártók kiváló hónapot zártak a nyár elején. Jelentősen növelték piaci részesedésüket európai versenytársaik rovására.

Az elemzők elsősorban az ázsiai gyártók kedvező áraival és a villanyautók – melynek gyártásában a kínai cégek élen járnak – népszerűbbé válásával magyarázzák a sikert. A kínai vállalatok majdnem megduplázták részesedésüket az európai újautó-piacon: az 5,1 százalékos arányukkal gyakorlatilag utolérték az 5,2 százalékos piaci súllyal rendelkező Mercedes-Benzt.

Ráadásul ázsiai ország autógyártói 91 százalékkal több járművet adtak el az idei év első felében, mint az előző év azonos időszakában. Elsősorban a BYD, a Jaecoo, az Omoda, a Leapmotor és a Xpeng modelljeit vásárolták az európaiak.

A BYD egyedül 70,5 ezer autót adott el 2025 első felében, ami 311 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A vesztesek

Mindenekelőtt a Stellantis és Tesla voltak az európai piac fő vesztesei az idei év hatodik hónapjában. Az előbbi piaci részesedése a tavalyi 16,7 százalékról 15,3 százalékra zsugorodott. Az amerikai villanyautó-gyártó pedig egy évvel ezelőtt még 2,4 százalékos súllyal volt jelen az európai újautó-piacon, ami 2025 júniusára 1,6 százalékra esett vissza – írja a Totalcar.

Az akkumulátoros elektromos autók eladása az idei első fél évben meghaladta az egymilliót. Az egy évvel korábbinál 25 százalékkal kelt el több ebből az autófajtából. Az 1,19 millió villanyautó 17,4 százalékos piaci részesedésnek felel meg. A piac egészének visszaesését a kitartóan magas újautó-árakkal, az Európa és a világ más részei közti geopolitikai és gazdasági feszültségekkel és általában a covid utáni realitásokkal magyarázzák a Jato szakértői.

Észbontó lesz ha ezt tényleg meglépi Brüsszel - durván drágulhat a nyaralás is

Készülhetnek a vállalkozások, ha céges flottában gondolkodnak a jövőben is: az Európai Bizottság legújabb klímatervezete szerint 2030-tól minden cég elfelejtheti a belső égésű motorokat, mivel kizárólag elektromos autókat tarthatnak majd fenn. Az autókölcsönzők szerint ez nemcsak az iparágat, hanem a fogyasztókat is ellehetetleníti. Bővebben >>>