Az új-zélandi egészségügyi minisztérium oltási illetékese, Astrid Koornneef jelezte: komolyan veszik az esetet, és nagyon aggódnak – írja az MTI a Stuff magazin híre nyomán. Felhívta rá a figyelmet, hogy azok, akik nem oltatják be magukat, nemcsak saját magukat, hanem barátaikat, családjukat, közösségüket, és az őket valaha kezelő egészségügyi szakembereket is veszélyeztetik.
Új-Zélandon nincs szükség fényképes azonosítóra a vakcina felvételéhez. Az egészségügyi minisztérium egyik szóvivője korábban elmondta: úgy vélik, hogy az azonosítási folyamat szigorítása csökkentené az oltási kedvet. Azok többsége, akik nem rendelkeznek fényképes személyazonosító okmánnyal, a fokozottan sérülékeny csoportokból – hajléktalanok, idősek, fiatalok, fogyatékossággal élők – kerül ki. – Nem szeretnék, ha ők ezért kimaradnának az oltásból – tette hozzá a szóvivő.
Új-Zélandon sok létesítménybe csak a hazai oltási igazolvány birtokában engedik be az embereket. Az ötmilliós ország lakosságának körülbelül 89 százaléka teljesen be van oltva. Új-Zélandon eddig 12 783 fertőzöttje és 46 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins baltimore-i egyetem legfrissebb adatai szerint.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút