Az Anadolu török állami hírügynökség által, a szavazatok 99,37 százalékos feldolgozottságánál közölt adatok alapján Imamoglu 54,03 százalékkal vezet Yildirim előtt, aki 45,09 százalékon áll. Yildirim beszédében elismerte, hogy jelen állás szerint Imamoglu vezet. Egyúttal gratulált vetélytársának és sok sikert kívánt neki a főpolgármesteri munkájához. Kiemelte: a voksolás rámutatott, hogy a demokrácia kifogástalanul működik Törökországban - adta hírül az MTI.
Imamoglu nyilvános felszólalásában hangsúlyozta: a szavazás hozzájárult az ország demokratizálódási folyamatához. Híveinek köszönetet mondva kijelentette: az egész világ szeme láttára védtétek meg Törökország becsületét.
A szavazást azért ismételték meg, mert a március 31-i helyhatósági választáson született szoros ellenzéki győzelmet a kormánypárt a számlálóbizottságokban és a számlálólapokon tapasztalható szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig helyt adva a fellebbezésnek a főpolgármester-választás eredményét érvénytelenítette. A legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben induló Imamoglu akkor mindössze 13 ezer 700 szavazattal előzte Yildirimet.
A kerületi polgármesterekre és a városi tanács összetételére vonatkozó szavazást vasárnap nem rendezték meg újra.
Az eredmény alapján úgy tűnik, hogy a Recep Tayyip Erdogan török elnök vezette kormánypárt, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 15 év után először veszíti el a legnépesebb város vezetését.
Imamoglu a márciusinál nagyobb arányú előnye igazolni látszik a közvélemény-kutatások előrejelzéseit.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt