A "Stop a kormánynak" elnevezésű országos tiltakozó akciót a Cseh-morva Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja (CMKOS) szervezte, amelyhez támogatóként mintegy kéttucat civil szervezet is csatlakozott. Támogatták az akciót az ellenzéki baloldali pártok, valamint az európai és külföldi szakszervezeti szövetségek is.
A prágai Vencel téren megtartott nagygyűlésen a rendezők szerint mintegy 100-120 ezer, a rendőrségi becslések szerint pedig mintegy 80-90 ezer ember vett részt. A tüntetés résztvevőit az egész országból különbuszokkal, különvonatokkal szállították a fővárosba.
"1989 után eddig még soha nem tiltakoztak ennyien a kormány ellen" - jelentette ki Jaroslav Zavadil, a CMKOS elnöke. Zavadil úgy vélte, hogy a kormány reformjai társadalomellenesek, a lakosság elszegényedéséhez vezetnek, ezért haladéktalanul le kell állítani az intézkedések életbe léptetését.
Hangsúlyozta: az lenne a legjobb, ha Petr Necas miniszterelnök most elmenne a Hradzsinba és az államfőnek benyújtaná kormánya lemondását. "Václav Klaus a kormány lemondását a Chilében lopott tollal azonnal aláírhatná" - mondta Zavadil ironikusan az államfő tavalyi botrányára célozva. Klaus tavaly egy sajtóértekezleten Chilében zsebre tette az elé kitett drága protokoll tollat.
Éles kritikák röpködtek
A felszólalók azt állították, hogy Csehországban egyre nagyobb a korrupció, a kormány hazug, engedi az állami vagyon elherdálását, szétlopását és felelős az állam eladósodásáért. Éles kritika érte a bankokat, valamint a nagyvállalkozói szférát is, amely néhány felszólaló szerint "kizsákmányolja" az embereket.
"Az államadósságot nem az egyszerű emberek, hanem a politikusok állították elő. Elfogadhatatlan, hogy mindezek ellenére a politika az embereket bünteti" - jelentette ki egy felszólaló. A diákszövetség képviselője pedig beszédében a tandíj bevezetése ellen tiltakozott.
"Ez a kormány nem bírja bizalmunkat, távoznia kell" - hangzott el szinte minden beszédben.
Necas visszautasította a vádakat
A miniszterelnök nyilatkozatban reagált a nagygyűlésre. Leszögezte: mindenkinek joga van a tüntetésre, de elutasítja, hogy a szociáldemokraták és a kommunisták az akciót "választási kampányuk részévé tették". Necas azt állította, kormánya kész a párbeszédre a szakszervezetekkel, s szerinte, "nem a kormány az, aki ezt a párbeszédet bojkottálja".
A mintegy másfél órás nagygyűlésen a transzparensekkel, zászlókkal, sípokkal és dobokkal felszerelt tüntetők kormányellenes jelszavakat skandáltak és új választást követeltek.
A Vencel téri nagygyűlés után a tüntetők egy része a kormányhivatal épületéhez, egy másik csoport pedig a közszolgálati televízióhoz vonult. A nagygyűlés és a több ezer emberből álló csoportok mozgása miatt a városközpontban számos utca le volt zárva, s közlekedési problémák voltak.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány