A lengyel főváros közlekedését megbénította a három legnagyobb szakszervezeti szövetség, valamint számos ágazati és üzemi szakszervezet tüntetése, amelyen ma mintegy 15 ezren vettek részt. A négy napig tartó akció kezdeteként nyolc menet vonult Varsó különböző pontjaira az államkincstár, a munkaügyi, a közlekedési, a gazdasági, az egészségügy-, a belügy-, a mezőgazdasági és az igazságügy-minisztérium elé, amelyeknél az ezek hatáskörébe tartozó területek dolgozói tiltakoztak a kormány politikája ellen, majd a menetek a szejm épületénél egyesültek. A lengyel média folyamatosan, percről perce tudósít az eseményekről, tájékoztatva a varsóiakat, éppen mely útvonalakat zárják le a felvonulók miatt.
A börtönőröktől a tanárokig, az ápolónőktől a bányászokig és vasutasokig adnak hangot elégedetlenségüknek. Ennek legfőbb célpontja a munka törvénykönyvének módosítása, ezen belül elsősorban a rugalmas munkaidő bevezetése. Ez többek között azt jelenti, hogy az eddigi négy helyett tizenkét hónapot kapnak a munkaadók a túlórák kifizetésére vagy szabadnappal történő megváltására. A sérelmeik közé tartozik a nyugdíjreform, amely fokozatosan emeli a nyugdíj korhatárát, valamint az, hogy a kormány nem fogadta el követelésüket a gazdaság növekedésével megegyező szintű, folyamatos minimálbér-emelés bevezetésére.
A lengyel munkaadók képviselői szerint a szakszervezetek gondolkodása archaikus, tevékenységük pedig gazdaságellenes. Zbigniew Canowiecki, a tengermelléki munkaadók szövetségének elnöke kiemelte: a rugalmas munkaidő bevezetése lehetővé teszi, hogy a termelés a piaci igényekhez alkalmazkodjon, a vállalatok akkor dolgozzanak többet, amikor több a megrendelésük. Ami a nyugdíjkorhatár kitolását illeti, nem hajlandók tudomásul venni a demográfiai tényeket, a társadalom öregedését, ami nélkülözhetetlenné teszi ezt. Azt azonban a munkaadók is elismerik, hogy a társadalmi párbeszéd színvonala nagyon alacsony, s ezt javítani kell.
Az országos tiltakozás napja szervezőinek felszólítása ellenére a tüntetők gumiabroncsokat gyújtottak fel a parlament épülete előtt.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót