Hosszú távú intézkedésről döntöttek csütörtökön az EU gazdasági miniszterei. Ennek keretében a jövőben eltörölhetik a 150 eurónál olcsóbb áruk vámmentességét. Vagyis minden az EU-ba importált áru után vámot kellene fizetni, így összhangba kerülne a rendszer a behozott árukra vonatkozó hozzáadottérték-adóra vonatkozó hatályos szabályokkal.
Az Európai Tanács közleményében az áll, hogy az új szabály azután lép hatályba, miután az EU vámadat-központja, vagyis a vámhatóságokkal való együttműködés és az ellenőrzések megerősítésére javasolt EU központi platformja működésbe lép. Ez jelen állás szerint 2028-ban valósulhat meg.
A becslések szerint jelenleg az EU-ba behozott kis csomagok 65 százalékát alul értékelik, hogy így kerüljék el az importvámokat. Mindez az uniós vállalatok versenyképességére gyakorolt hatása mellett környezetvédelmi aggályokat is felvet, mivel arra ösztönzi a nem uniós vállalatok, hogy az EU-ba szánt árukat egyenként csomagolva osszák fel.
Az Európai Bizottság állítása szerint tavaly a 150 euró alatti értékű e-kereskedelmi szállítmányok 91 százaléka Kínából érkezett.
Black Friday vagy Singles’ Day? A magyar vásárlók már a kínai akciókat követik
A Black Friday már nem egy napig tartó vásárlási őrület, hanem hetekig zajló akcióhullám, amelyet egyre inkább a kínai Temu és más nemzetközi online platformok uralnak. Bár a magyarok tudatosabbak lettek, a költések idén is rekordokat dönthetnek – akár 220 milliárd forint is gazdát cserélhet az akciók idején.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Na, ilyen hétvégére biztosan nem készültünk, a jóslatok nem váltak be
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban