Ezen a héten vitázik a Nemzetgyűlés az alacsony árkategóriájú divatcikkek importjára kivetett 2 eurós illetékről, melynek célja, hogy elősegítse egy hasonló intézkedés elősegítését, amely csak 2028-tól lép hatályba az egész EU-ban.
A lépéssel a parlament a Temut és a Shein-t igyekszik célba venni, amelyek az egész régiót elárasztották az olcsó termékekkel, alávágva ezzel a helyi termelésnek. Emellett pedig ugyanezen termékek hulladéktermelése is kérdéseket vet fel – írja az Euronews.
Az Európai Bizottság korábbi jelentése szerint 2024-ben mintegy 4,6 milliárd kisértékű, azaz 150 eurót meg nem haladó értékű áru került az EU piacára, ami napi 12 millió csomagnak felel meg.
A francia parlament egy lépés tesz előre, és további 5 eurós ökológiai lábnyom-illetéket vezet be, amely 2030-ra csomagonként 10 euróra emelkedhet. A francia két eurós illetékről először jövő hétfőn szavazhatnak.
Sokkoló eredmény: ezt rejtik valójában a Temu és Shein csomagok
A Sheinről és a Temuról rendelt termékek többsége valójában nem is kerülhetne forgalomba Európában – derült ki egy nemzetközi fogyasztóvédelmi vizsgálatból, amely sokkoló eredményt hozott.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap