A város egyes kerületeiben a lakosság nem hagyhatja el az otthonait, kerítések korlátozzák a személyek mozgását. A kikötő az illetékes hatóságok szerint május elejéig „normálisan működött", bár ezzel ellentétes, azaz torlódásokról szóló hírek is megjelentek - idézi a hírt az agroinform.hu.
A helyzet megítélésénél azt is figyelembe kell venni, hogy Sanghaj nemcsak Kína, hanem az egész világ legnagyobb konténerkikötője, amelyben a város lezárása miatt már eddig is súlyos torlódások alakultak ki, a közeli jövőben pedig akár az egész világra kiható káosz is kialakulhat.
A kínai kikötő előtt veszteglő és a berakodásra sorban álló hajók száma a lezárás kezdete óta a kétszeresére emelkedett, ami fennakadásokat okoz az óriási torlódás, illetve a világforgalmat bonyolító hajók jelentős számának hosszabb időre történő lekötése révén.
A kijárási tilalom május utolsó hetére valamelyest enyhült, a kikötői helyzetet azonban súlyosbítja, hogy a kikötő hűtőraktárai zsúfolásig telítve vannak romlandó árukkal, a hűtőkonténerek kirakodását viszont a hatóságok a járványhelyzet enyhüléséig nem akarják engedélyezni.
A mintegy 25 milliós város lakói pedig máris súlyos problémákkal néznek szembe a beérkező élelmiszerek és egészségügyi eszközök fogadásának késedelme miatt, mivel élelmiszerek csak szűkösen állnak rendelkezésre, és a személyi mozgás korlátozása az egészségügyi ellátást is megnehezíti.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól