Az unió statisztikai hivatala pénteken közölte, hogy becslése szerint 2017 decemberében a belföldi termelői árindex az euróövezetben 0,2 százalékkal, az unió egészében pedig 0,1 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest a novemberi 0,6 százalék , illetve 0,7 százalék után.
Tavaly decemberhez viszonyítva az euróövezetben 2,2 százalékkal, az EU 28 tagállamában pedig 2,4 százalékkal mentek föl az ipari termelői árak. (A vártnál jobb eredmény az amerikai gazdaságban.)
A múlt év egészében az ipari termelői árak az eurózónában 3,1 százalékkal, az unió egészében pedig 3,4 százalékkal emelkedtek.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon decemberben novemberhez képest 0,1 százalékkal csökkentek, 2016 decemberéhez viszonyítva pedig 3,4 százalékkal emelkedtek a belföldi termelői árak.
A KSH csütörtökön azt közölte, hogy a belföldi értékesítési árak a múlt év decemberében éves összevetésben 3,6 százalékkal nőttek. A tavalyi év egészében a belföldi értékesítési árak 2016-hoz képest 4,7 százalékkal mentek föl.
Fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar
Olcsóbb lett kilépni az Egyesült Államokból
Ezért kell Putyin barátsága? Az Európai Bizottság rámutat az Orbán-kormány kényszerpályájára
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
A megsemmisítés szélére kerülhet a Meduza