Rudy Giuliani a román elnöknek és miniszterelnöknek írt levelet még kedden, amelyben elítélte a román korrupcióellenes ügyészséget és annak munkáját. Szerinti a szervezet intézkedései aláássák a román jogállamot.
"Romániának tisztáznia kell, hogy továbbra is elkötelezett a korrekt, átlátható és a törvényeket tiszteletben tartó bíráskodás mellett. Ez szükségessé teszi a DNA és a SRI (a román titkosszolgálat - a szerk.) által elkövetett számos visszaélés orvoslását, és kegyelem részesítését a gyanús vádemelések és ítéletek esetében. A törvények betartásának ilyenszerű vállalása egyúttal meghozná a beruházók kedvét is arra, hogy hozzájáruljanak Románia fejlesztéséhez" - idézte akkori levelét a Mérce.
A levelet Klaus Iohannis román elnöknek, Viorica Dancila kormányfőnek és a parlament két háza elnökeinek küldte el. Az amerikai kormányzat hivatalos álláspontjával ellentétes levelet egyes román politikusok arra használják fel, hogy gyengítsék a korrupció elleni harcot - írja most a FüHü az amerikai Politico lapra hivatkozva.
Az újság azt írja, hogy a Freeh Group International Solutions nevű nemzetközi tanácsadócég kérte fel a levél megírására, ezt a portálnak Giuliani maga is elismerte.
A politikus, sztárügyvéd jelenleg Donald Trump jogi képviselője, de a két férfi régen barátok. Az elnököt ő képviseli többek között a Robert Mueller speciális ügyész vezette nyomozásban is, amelyben azt vizsgálják, hogy Trump összejátszott-e a választási kampányban az oroszokkal, hogy így befolyásolja a voksolást, valamint, hogy az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást, amikor előbbi ügyeket vizsgálta.
A fotó forrása: Zakaria Abdelkafi/AFP.
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon