A belga repülőterek 2020-ban kezdték meg az utasok hőmérsékletének mérését, hogy így próbálják kiszűrni a koronavírussal fertőzötteket. A 38 fok feletti testhőmérsékletű utasoktól megtagadhatták a beszállást.
A belga adatvédelmi hatóság szerint a két repülőtér megsértette az adatvédelmi szabályokat, ezért a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérre 200 ezer euró (mintegy 74 millió forint), a főként fapados járatokat fogadó charleroi-i repülőtérre 100 ezer euró (mintegy 37 millió forint) büntetést szabott ki.
A hatóság szerint a testhőmérséklet-adatok az egészséggel kapcsolatos személyes adatnak számítanak. A közegészségügyi vészhelyzet ellenére a repülőtereknek nem volt jogalapja az épületbe lépő utasok, illetve kísérőik testhőmérséklet-adatainak feldolgozására - olvasható a portálon.
A Politiconak a Zaventem repülőtér egyik illetékese azt mondta, nagyon csalódottak a hatóság döntése miatt, és vitatják, hogy a légikikötőnek ne lett volna jogalapja hőkamera használatára.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót