Egyik fél sem látta értelmét, így nem tartják meg a május 5-re Berlinbe tervezett találkozót Németország és a Visegrádi 4-ek külügyminiszterei - értesült kormányzati forrásból a Magyar Nemzet.
Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány csakis olyan multilaterális fórumokon (uniós csúcsok, EBESZ-külügyminiszteri találkozók) kerülhet közvetlen kapcsolatba a Merkel-kormányzat képviselőivel, amelyeknek a jelentőségét korábban éppen Orbán Viktor degradálta, mondván, ez már a múlt, a nemzetközi kapcsolatok természetét a jövőben a kétoldalú megbeszélések határozzák majd meg.
Szijjártó Péter információik szerint tavaly év végén és az idei év első heteiben négy alkalommal kezdeményezett kétoldalú megbeszélést Frank-Walter Steinmeier leköszönő német külügyminiszterrel, de a február 12-én államfővé választott alkancellár minden alkalommal elutasította ezt. Sigmar Gabriellel, a mostani miniszterrel szintén nem túl szoros a kapcsolat.
A május 5-i berlini minicsúcs egyike lehetett volna azoknak az egyre ritkább alkalmaknak, amikor a magyar és a német diplomácia vezetőjének lehetősége lett volna a személyes egyeztetésre, de a jelek szerint ebből semmi nem lesz. A Magyar Nemzet szerint a megbeszélések esélye gyakorlatilag nullára csökkent az érdektelenség miatt.
Egy német forrásuk úgy gondolja, ebben szerepet játszik az is, hogy a magyar kormánynak annyira rossz a megítélése Berlinben, hogy kormányzati szereplők, hacsak nem muszáj, nem találkoznak magyar kormánytagokkal. Ez lehet az egyik oka annak is, hogy tavaly nem érkezett jelentősebb új beruházó Németországból Magyarországra - írja a lap.
A CEU-ügy persze csak rontott a helyzeten. A német kormány már tiltakozott az egyetem ellehetetlenítését célzó törvény miatt, és a Fidesz helyzete is egyre nehezebb a CDU által dominált Európai Néppártban, ahol az emberi jogi ügyekre mindig is érzékenyebb és a magyar kormányt már régóta kritizáló skandináv és benelux tagpártok képviselői már nyíltan a Fidesz kizárását szeretnék.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben