Missouri állam főügyésze keresetet nyújtott be a kínai állam ellen a koronavírus járvány okozta károk megtérítéséért - számolt be a The Guardian és a CNN. Missouri állam ügyészsége a kínai kormányt és más vezető kínai intézményeket a kínai államot és a Kínai Kommunista Pártot azzal vádolja, hogy lényeges információkat hallgatott el a járvánnyal kapcsolatban, az arról beszámolókat elhallgattatta és keveset tettek a járvány elterjedése ellen. Az ügyész az ügyben polgári keresetet nyújtott be.
A The Guardian által megkérdezett jogi szakértők szerint a keresetnek nincs túl sok esélye, az amerikai jog ugyanis néhány kivételtől eltekintve tiltja a más országok elleni kereseteket. Az ügyész úgy véli viszont, a Kínai Kommunista Pártot nem része a kínai államnak, még akkor sem, ha ez az egy párt adja a tisztségviselőket Kínában. A keresetben ezen felül a Vuhani Virológiai Labort is vádolják többek között.
Kapcsolódó
A megfogalmazott vádak eddig is ismertek voltak.
- Ezek szerint a kínai hatóságok nem tájékoztatták időben a nemzetközi közösséget a Covid-19 járvány súlyosságáról,
- sokáig eltitkolták, hogy a betegség emberről-emberre is terjed.
- Azokat, akik ezeket az információkat meg akarták osztani a nyilvánossággal, elhallgattatták.
- Ráadásul a vuhani helyi hatóságok annyira nem vették komolyan a fenyegetést, hogy januárban, amikor már információik voltak a vírus emberről emberre való terjedéséről, egy 40 ezer fős nyilvános tömegrendezvényt tartottak a városban, közös étkezéssel.
- A kereset szerint a járvány későbbi szakaszában is kritikus információkat hallgattak el a nemzetközi közösség elől,
- s ebben az időszakban hatalmas készleteket halmoztak fel a személyi védőfelszerelésekből.
- Később, amikor ezek egy kisebb részét mások számára is hozzáférhetővé tették, azok egy része hamisítványnak bizonyult.
Legolvasottabb
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Íme a világ 10 legjobb városa 2026-ban, az első helyezett sokakat meglephet
Így fest közelnézetből a Tisza Nemzeti Menete - Képek
Puzsér Róbert a Nemzeti Meneten: Ha a Tisza győz, akkor is kemény polgári kontroll kell
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Sorra mondják le az európai álomnyaralásokat, a luxushajók a Perzsa-öbölben rekedtek
Meghalt Lőte Attila színművész
Új milliomosa lett hazánknak