A járműmegosztó szolgáltatások a legmodernebb technológiák, műholdas navigáció és helyzet-meghatározás, valamint a mobil internet által nyújtott lehetőségeket veszik igénybe, alternatívát nyújtanak a nagyvárosi tömegközlekedésben és enyhítik a magán személygépkocsik és parkolóhelyek iránti igényt is.
A javaslattervezet leszögezi, hogy a szolgáltató cégeknek ellenőrizniük kell a felhasználók személyazonosságát és optimalizálniuk kell az adott térségben rendelkezésre álló járművek kínálatát. Gondoskodniuk kell ugyanakkor a szolgáltatást ellátó járműveinek biztonságos működéséről, valamint az ügyfelek személyes adatainak és számláinak védelméről is.
A dokumentum a letéti összegek befizetése helyett a kredit-alapú üzleti modell alkalmazását javasolja a szolgáltatóknak a felhasználók megbízhatóságának értékelésére.
A megosztott használatú járművek parkolásához külön területet kell biztosítani a bevásárlóközpontoknál és a nagyobb lakótömbök környezetében, valamint a járművek utcai parkolását is kedvezményben kell részesíteni a javaslatterv szerint. A gépjármű megosztó szolgáltatásokat bátorítani kell az elektromos és hibrid járművek használatára flottájukban.
A minisztériumok hasonló javaslattervezetet bocsátottak ki az elmúlt héten a kerékpár megosztó szolgáltatásokra vonatkozóan is.
Kínában a használati eszközök megosztásával foglalkozó ágazat (sharing economy) tavaly 3,45 ezer milliárd jüan (514 milliárd dollár) forgalmat bonyolított, több mint dupláját a 2015-ös forgalomnak.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra