Az energiafogyasztás csökkentése érdekében indítottak petíciót Németországban, amelyet már 60 ezer ember írt alá - írja a The Local. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy az 50 ezredik aláírás a kijelölt határidő előtt érkezett meg, ami pedig azt jelenti, hogy a kezdeményezés a Bundestag, vagyis a német parlament alsóháza illetékes bizottsága elé kerül.
A javaslatok között van pár igen "meredek" is, ezért az egyik beterjesztő szerint kicsi az esély arra, hogy mindent bevezessenek, de már az is komoly előrelépés lenne, ha egyáltalán vitáznának róla a képviselők.
Azt szeretnék például, ha
- az autópályákon 100, az autóutakon 80, a lakott területeken pedig 30 kilométer per óra lenne a sebességkorlátozás,
- szeretnének autómentes vasárnapokat,
- a belföldi repülőjáratok betiltását,
- a plug-in hibridek támogatásának felfüggesztését
- és több kerékpárutat
A petíció megfogalmazói szerint az intézkedések gyorsan, többnyire kis erőfeszítéssel - és hatékonyan - hozzájárulnának az Oroszországtól való energiafüggőség csökkentéséhez az üzemanyag-fogyasztás mérséklésével. A megtakarítás elérheti a 13,4 millió tonna üzemanyagot is.

Ha ezeket nem is vezeti be a parlament, könnyen lehet, hogy az orosz háború okozta nyomás miatt a kormány kénytelen lesz véget vetni a száguldozásnak a német autópályákon.
A kormányalakításnál is előjött a téma
A szociáldemokratákkal (SPD) és a szabad demokratákkal (FDP) koalícióban lévő német Zöldek pártja 130 km/órás sebességkorlátozást szorgalmazott az autópályán. Ezt az FDP elutasította és a koalíció feltételéül szabta.
Egy klímaaktivista, aki támogatta a petíciót azt mondta, eleve abszurd, hogy egyáltalán szükség van aláírásgyűjtésre. Klímaválság van, háború van, ezért a kormányt meg kell győzni arról, hogy legalább sebességkorlátozást bevezessen a pályán - tette hozzá.
Az FDP szóvivője azonban azt mondta, hogy a párt elutasítja ezeket a követeléseket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?