A lengyel szakszervezetiek és a munkaadók képviselői megtették első tétjeiket abban a kerekasztal-beszélgetésben, amelyben azzal egyeztetnek a kormánnyal, hogy milyen reformokat vezessenek be a világjárvány után újjáéledő gazdaságban - írja a Business Insider Polska.
A munkavállalók képviselői azt szeretnék, ha a dolgozók évi szabadságát meghosszabbítanák 31 napra, míg a munkaadók szerint állandóvá kellene tenni a távmunkát.
Kapcsolódó
A lengyel kormány mind a két véleményt meghallgatva társadalmi szerződést készít, a változtatásoknak, amelyek ebben lesznek, ki kell húzniuk a lengyel gazdaságot a gödörből, amelybe a járvány miatt került - mondják kormányzati szakértők. A nagy reform gyakorlatilag az üzleti élet minden szegletét érinti, a dolgozókat és a kormány társadalompolitikáját is, de a részleteket először a szakszervezetekkel, majd a munkaadók szervezeteivel kell a kormánynak egyeztetnie. A tárgyalások már el is kezdődtek.
A múlt heti megbeszélések egyik témája a vendégmunkások kérdése volt. A munkaadók ugyanis azt szeretnék, ha a tárgyalásokon ebben is megállapodnának, úgy, hogy ők szabadon és könnyebben juthassanak az olcsó keleti munkaerőhöz. A szakszervezet véleménye, hogy ennek nem szabad visszaütnie a lengyel munkaerő alkalmazására.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót