A jobbközép CDU párt elnöke a ZDF országos köztelevíziónak egy este adásba kerülő interjúban - az előzetesen ismertetett részletek szerint - elmondta: nincs szó arról, hogy távozna pártelnöki vagy kormányfői tisztségéből.
"Nem merült fel, hogy levonjak személyi konzekvenciákat" - fogalmazott.
Kapcsolódó
A kancellár nyilatkozott a másik országos köztelevíziónak, az ARD-nek is, amelynek a távozás kérdéséről - ugyancsak az előzetes részletek szerint - azt mondta, a választási kampányban megígérte, hogy négy évre, a teljes ciklusra vállalja a kormányzás feladatát, ha pártja győztesen kerül ki a küzdelemből, és a ciklusból még csak két hónap telt el, így ez a kérdés nincs napirenden.
Fotó: AFP/JOHN THYS
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve