A kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM azt közölte hétfőn, hogy februárba 1,48 millió autót értékesítettek, ami 13,8 százalékos csökkenés tavaly februárhoz képest. Ezt megelőzően januárban 15,8 százalék, decemberben 13 százalék, novemberben pedig 14 százalék volt a visszaesés.
Az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) februári értékesítése ugyanakkor nőtt, éves összevetésben 53,6 százalékkal. A szervezet az idei évre a tavalyival nagyjából megegyező számú új autó eladásával számol az ázsiai országban.
Kínában 2018-ban először csökkentek az autóeladások 1990 óta. Tavaly 28,1 millió új autót adtak el, ami 2,8 százalékos csökkenés 2017-hez képest, amikor az eladások 3 százalékkal bővültek, 2016-ban pedig még ennél is nagyobb mértékben, 13,7 százalékkal nőttek.
Tavaly az elektromos és hibrid autók értékesítése 61,7 százalékkal, 1,3 millióra nőtt, idén a CAAM 1,6 milliós számra számít.
Legolvasottabb
Döbbenetes lépésre készül Európa, az oroszok állnak a háttérben
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Több tízezer ember áll rendszámcsere előtt, közeleg a határidő: ez várhat rájuk
Trump teljesen elszabadult: páros lábbal szállt bele kritikusába
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Orbán Viktor kiment az emberek közé és egymilliós fizetést ígért
Itt vannak az árak: ennyiért nézhetjük a budapesti BL-döntőt