Hét hónap alatt rekord méretű, 41 százalékos volt az infláció Fehéroroszországban, a tavaly júliusinál 48,4 százalékkal voltak magasabbak az árak a minszki központi statisztikai hivatal jelentése szerint. A politikai feszültséggel párosulva ez a helyzet zavargásokhoz vezethet - írta a varsói Rzeczpospolita.
Az év első hét hónapja alatt az iparcikkek közel 59, az áruszállítás 69 százalékkal drágult, s a helyzet még rosszabb az élelmiszereknél, annak ellenére, hogy a kormány egyes cikkcsoportok árának befagyasztásával kísérletezik. A kása, a belarusz konyha meghatározó alapanyaga 83 százalékkal, a gyümölcsök 108, a tea 118 százalékkal lett drágább.
A lengyel szakértők úgy látják, hogy a szakadék szélére került az ország. A kilátásba helyezett nyugdíj- és fizetésemelések mértéke meg se közelíti az infláció szintjét, ráadásul őszre a kormány kilátásba helyezte a kommunális szolgáltatások, az áram és a gáz térítési díjának emelését. Ez már túllépheti a tűréshatárt és az utcára viheti az embereket.
A problémát súlyosbítja, hogy bár a kormány tisztában van a helyzet súlyosságával és tennivalóival, de minden döntés Alekszandr Lukasenko elnök kezében van. Az államfő tervei pedig következetesen meghiúsulnak. Nem annyira jönnek, mint inkább menekülnek a külföldi befektetők is. Idén a tervezett 6,5 milliárd dollárnyi közvetlen tőkeberuházás helyett legjobb esetben is csak 2 milliárdra számíthatnak - nyilatkozta Nyikolaj Sznopkov gazdasági miniszter.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A MÁV is megszólalt a tetőincidensről: csak a szerencsének köszönhető, hogy egyáltalán túlélték
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve
Nem éri meg halogatni az e-matrica váltást, bírság lehet a vége