Az adatok szerint október első két hetében annyi vállalat döntött társasági székhelyének megváltoztatásáról, mint tavaly egész évben. A legtöbben, 212 cég, október 9-én hozták meg a döntést, egy nappal a katalán parlament rendkívüli ülése előtt, amelytől sokan azt várták, hogy kinyilvánítják Katalónia függetlenségét - írja az MTI.
Ana del Valle szerint a vállalatok a jogbiztonságra hivatkozva távoznak Katalóniából. A spanyol törvények értelmében alkotmányellenes október 1-i katalán függetlenségi népszavazás másnapján egymás után jelentették be a cégek, hogy elköltöztetik székhelyüket Katalóniából.
A spanyol kormány október 6-án rendeletet fogadott el, amelyben megkönnyítette a folyamatot, így a részvényesi közgyűlés jóváhagyása nélkül a cégek igazgatótanácsa is dönthet a székhely megváltoztatásáról.
Mindez Katalónia számára adóbevételek elvesztését jelenti, ilyen például a gazdasági tevékenységet terhelő adó, és a vagyonátruházási illeték, amelyeket a vállalatok az új székhelyükön fizetnek meg a jövőben.
A cégek szerint a belpolitikai bizonytalanság negatív hatást gyakorol a helyi gazdaságra, ami ráadásul beláthatatlan ideig eltarthat, ezért a székhelyek áthelyezésével szeretnék elkerülni a veszteségeket.
A távozók között van például a Caixabank, amely Spanyolország harmadik legnagyobb pénzintézete.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra