A Covid-19-es világjárvány óta első ízben süllyedhetett recesszióba az eurózóna gazdasága, ha igazak az elemzők előrejelzései. A Bloomberg felmérése szerint az euróövezet GDP-je 0,1 százalékkal csökkenhetett a szeptember-decemberi időszakban, mindezt azután, hogy már a harmadik negyedévben is hasonló mértékű csökkenést regisztráltak.

Az eurózóna beteg embere jelenleg Németország, Európa legnagyobb gazdasága, amelynek elsősorban feldolgozó ipara nem tud talpra állni. A német gazdaságot egyszerre sújtja a költségvetési válság és a gyenge globális kereslet. Itt korábban a gazdaság 0,1 százalékos visszaesésével számoltak, a friss felmérés azonban már 0,2 százalékos csökkenést prognosztizál. A német GDP a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal csökkent.

A felmérés eredményei már csak azért is figyelemreméltóak, mert azok ellentétben állnak az Európai Bizottság novemberi előrejelzésével. A testület akkor még úgy látta, hogy ebben a negyedévben az eurózóna gazdasága visszatérhet a növekedési pályára köszönhetően az infláció meredek csökkenésének és a munkaerőpiac meglepő erejének.

A novemberi előrejelzésében egyébként már a Bizottság is pesszimistábbá vált a kilátásokat illetően, erről bővebben itt olvashat.

Az Eurostat múlt heti adatai szerint a visszaeső gazdasági teljesítmény elsősorban a készletváltozásoknak köszönhető, ugyanakkor a háztartások fogyasztása továbbra is erős volt. Azonban az ipari termelési adatok kis visszaesést mutattak, ami a gazdaság tartós gyengeségét jelenti.

Persze ezen nem nagyon kell meglepődni, hiszen az infláció elleni küzdelem jegyében az energiaárak, a növekvő nyersanyagárak miatt amúgy is akadozó gazdaságot az Európai Központi Bank masszív kamatemelései még jobban a víz alá nyomták.

Az infláció elmúlt időszakban tapasztalt vártnál is nagyobb csökkenése nyomán a felmérésben résztvevők szerint Frankfurtban már jövő tavasszal kamatcsökkentésbe kezdhetnek.  Ugyanakkor azt nem tartják valószínűnek, hogy a pénzromlás üteme egy éven belül az EKB céljának tartott 2 százalék közelébe csökkenne.

 

Eljött végre a kicsik ideje, csak nehogy fékezzen a gazdaság

Az elmúlt hetekben a kisebb cégek részvényei elkezdték felülteljesíteni nagyobb társaikat az Egyesült Államokban és Európában is. Közeleg a kamatcsökkentés, növekszik a gazdaság, ez jót szokott tenni a kis- és közepes kapitalizációjú cégeknek. Ha recesszió lesz, akkor csalódás lesz a vége. Bővebben --->