A jegybank 2013 óta változatlanul 1,5-3,5 százalékos inflációs célsávot állapított meg. Decemberben a fogyasztói árak 4,04 százalékkal voltak nagyobbak az előző évi decemberi hónaphoz mérten. Leginkább az élelmiszerek drágultak, amelyek 5 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások 4,1 százalékkal, míg a nem élelmiszerek 3,3 százalékkal drágultak a vizsgált időszakban - derült ki a román országos statisztikai intézet adataiból, amiket az MTI idézett.
Az éves infláció augusztusban 3,9 százalék volt, azóta folyamatosan csökkent, októberben 3,4 százalékra mérséklődött, novemberben azonban ismét 3,8 százalékra emelkedett, decemberben újabb növekedés követte.
2019-ben az éves átlagos infláció 2018-hoz mérten 3,8 százalék volt, miután az élelmiszerek 4,7 százalékkal, a szolgáltatások 3,9 százalékkal, a nem élelmiszerek 3,2 százalékkal drágultak.
A Román Nemzeti Bank november elején csökkentette a tavalyi és az idei inflációs előrejelzését, így 2019 végén 3,8 százalékos inflációra számított, 2020 végére pedig 3,1 százalékos fogyasztói árindexet valószínűsítettek.
Legolvasottabb
Óriási gép akadt el: rendkívüli helyzet alakult ki a reptéren
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Lecserélik a kecskeméti Mercedes vezérigazgatóját
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Intézkedés: buszokat állít be a Wizz Air
Kőkemény döntést hozott Brüsszel: ez nagyon fájhat Orbán Viktornak
Célegyenesben a nagy Mol-üzlet
Újra kinyitott a Liszt Ferenc Repülőtér