Észak-Korea bejelentette "nagy pusztító erejű" hidrogénbomba kifejlesztését, s azt állították, hogy azt fel lehet szerelni az új interkontinentális ballisztikus rakétákra. Kim Dzsong Un, az ország diktátora vasárnap állítólag személyesen is megnézte a szerkezetet.
A KCNA észak-koreai hírügynökség arról számolt be, hogy a kísérlettel a technológiájuk "pontosságát és hitelességét" akarták megvizsgálni - írja a portál.
A szomszédos országok, ha másból nem, két földrengésből biztosan észlelték, hogy Észak-Koreában valószínűleg megint robbantottak.
Kína erősen elítélte az észak-koreaiak újabb atomrobbantását, a dél-koreai elnök pedig úgy véli, hogy Észak-Koreának a legsúlyosabb büntetést kell kapnia. A dél-koreai hadseregben riadót rendeltek el, az elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot.
(A nyitókép a KCNA hírügynökség által 2017. augusztus 30-án közreadott felvétel a phenjani rezsim legutóbbi rakétakísérletéről augusztus 29-én, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta, forrás: MTI/EPA/KCNA)
Legolvasottabb
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar