Az állami egészségügyi ellátás költségei a világon mindenütt magasak, ezért számos ország szorgalmazza, hogy a magántőke minél nagyobb szerepet kapjon az ágazatban. Két nemrégiben készült amerikai tanulmány azonban arra a következtetésre jutott, hogy a magántőke növeli a költségeket és csökkenti az ellátás minőségét – írta az ORF.at.
Az elsőt decemberben tette közzé egy Sneha Kannan nevű amerikai intenzív terápiás orvos vezette kutatócsoport a JAMA című szaklapban. A szakértők több mint 660 ezer állami egészségbiztosítással rendelkező beteg adatait elemezték: olyanokét, akik 51 különböző magánbefektetők által átvett amerikai kórházban kaptak ellátást.
Kontrollcsoportként több mint négymillió, más szervezetek által működtetett 259 kórházban történt kórházi felvétel szolgált 2009 és 2019 között.
A tanulmány konklúziója szerint a kórházak magánbefektetőknek történt eladása mérhetően negatív hatással volt a betegekre. Az ilyen kórházakba felvett Medicare-páciensek körében a kórházi betegségek száma 25 százalékkal nőtt a kontroll kórházakhoz képest.
Ez azzal magyarázható, hogy a privatizált kórházakban lényegesen több olyan eset volt, amikor a betegek elestek, de a fertőzések kialakulása is gyakoribb volt. A sebészeti beavatkozásokat követő sebfertőzések gyakorisága is a kétszeresére növekedett.
Az amerikai STAT gyógyszerészeti információs szolgálat idéz egy másik, a British Medical Journalban nemrégiben megjelent áttekintő tanulmányt is. Ebben a New York-i Columbia Egyetem Alexander Borsa vezette csoportja nyolc országból származó más tanulmányokat elemzett újra. Ezek közül a legtöbb az Egyesült Államokból származott.
A tanulmány megállapításai szerint a magántőke megjelenése a tulajdonosok között következetesen a betegek vagy a kifizetők (például egészségbiztosítók) költségeinek növekedésével járt együtt. Ugyanakkor az említett egészségügyi intézményekben nyújtott ellátás minőségéről vegyes képet mutat, inkább a rossz minőség irányába mutató tendenciával – áll a tanulmányban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót