A beszámolót az Anadolu török állami hírügynökség is megerősítette. A rendőrség házkutatást tartott a lap igazgatótanácsa vezetőjének otthonában is, Akin Atalay azonban külföldön tartózkodik.
A Sabah című kormányközeli napilap értesülései alapján összesen 14 igazgatósági tag és újságíró - köztük Can Dündar, a napilap korábbi főszerkesztője - ellen adtak ki elfogatóparancsot, de ő hónapokkal ezelőtt Németországba költözött. Egy további személynél - idős korára való tekintettel - csak házkutatást tartanak majd.
Az illetékes ügyészség közölte: a gyanúsítottak állítólag bűncselekményt követtek el a július 15-i puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózat, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szeparatistái nevében, bár nem tagjai a terrorszervezeteknek.
Törökországban az elmúlt három és fél hónapban több mint 37 ezer embert vettek őrizetbe és mintegy százezer közalkalmazottat menesztettek vagy függesztettek fel munkaköréből a júliusi összeesküvéssel kapcsolatban. Az ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a kormány arra használja fel az incidens után bevezetett rendkívüli állapotot, hogy leszámoljon mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat. A nyomozások a haderő mellett főként a rendőrséget, a csendőrséget, a parti őrséget, az igazságügyet, az oktatást, az egészségügyet és a médiát érintik.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Húszmilliós szint fölött élnek: fájó az összevetés
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Itt a kormány ajándéka Budapestnek: folytatódhat a Déli körvasút építése