A cseh ipari minisztérium a pénzügyminisztériummal folytatott konzultációk után nyilvánosságra hozta akciótervét az ország nukleáris erőműveinek fejlesztéséről, amire három lehetőséget lát a prágai rádió beszámolója szerint.
Az első, és a kormány által leginkább kedvelt változat, hogy a közel 70 százalékban állami tulajdonban levő CEZ energetikai vállalat egy létrehozandó leányvállalaton keresztül irányítaná a jelenlegi atomerőművekben - Dukovanyban és Temelínben - egy-egy új reaktor építését és működtetését. A másik lehetőség egy a CEZ, a reaktort szállító cég és a pénzügyi befektetők konzorciumának felállítása, míg a harmadik egy állami vállalat alapítása erre a célra - amit a legkevésbé tartanak kívánatosnak.
A reaktorok építési költségét 250-300 milliárd koronára (10,4-12,4 milliárd dollár) becsülik, és legalább egynek Dukovanyban 2037-re fel kell épülnie, amikor az ott működő négy reaktor közül a legrégebbit le kell állítani. Elképzelhetőnek tartják valamelyik helyszínen egy harmadik reaktor építését is.
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Halálos építkezési baleset: négyen meghaltak, egy ember életéért küzdenek
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A megsemmisítés szélére kerülhet a Meduza
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé
Olcsóbb lett kilépni az Egyesült Államokból