Eddig a fegyveres erőknél 2500 embert oltottak be, és ez a szám az év végéig eléri a 80 ezret. Kísérletek folynak 500 ember bevonásával k a fertőzés ellen beoltott katonák antitesttartalmú vérplazmájával való gyógyítással - írja a miniszterre hivatkozva az MTI tudósítója.
Beszámolója szerint a fegyveres erőknél az elmúlt két hét során folyamatosan csökkent a fertőzöttek aránya a gyógyultakhoz képest. A katonai kórházakban nyolcezer új koronavírusos beteg ápolására alkalmas férőhelyet hoztak létre, amelyeknek felét civil betegek ellátására használják. 59 tomográf segítségével napi kétezer vizsgálatot végeznek el.
A hadsereg a járvány kezdete óta az ország 19 régiójában egy-egy többfunkciós egészségügyi központot épített fel, és további öt létrehozásán dolgozik. Orosz katonai orvosszakértők jelenleg az ország kilenc régiójában és hat külföldi országban vesznek részt a polgári lakosság gyógyításában.
Várhatóan 2021 nyaráig meg fogják hosszabbítani azoknak a külföldieknek és hontalanoknak a tartózkodási engedélyét, akiknek ez a járványhelyzet miatt 2020. március 15. után lejárt - mondta Kirill Adzinov, az orosz belügyminisztérium migrációügyi hivatalvezető-helyettese az orosz parlament felsőházában. Az engedélyt Vlagyimir Putyin elnök szeptemberben kiadott rendeletével december 15-ig hosszabbította meg.
Oroszországban a hatékonyabb védekezés érdekében az új koronavírusos esetek számára bevezették az egységes 112-es segélyhívó számot - közölte Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes a TASZSZ hírügynökséggel. Ezen a jövőben nemcsak orvosi segítséget lehet majd kérni, de szaktanácsot és gyógyszerkiszállítást is.
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Egy szuperrendszer jöhet a rendelőkben: egy kattintásra ott a teljes kórtörténet
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Amikor a Föld lázas, a gépek tanulnak, az ember pedig kimerül – szorongó jövőkép tárul elénk
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Ezt nem láttuk jönni: összeállt a Fidesz és a DK egy cél érdekében