A Belgrádi Egyetem Orvostudományi Kara szerdán közleményben tudatta: szakértői véleményt kérnek „meghatározott katedráktól” az Ivermectin nevű gyógyszerről, de az nem derült ki, hogy pontosan milyen szakértőkre gondoltak - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. A vélemény kikérésére azt követően került sor, hogy a hazai sajtóban több alkalommal is arról cikkeztek: több itt oktató orvos is tagja annak a 11 ezer tagot számláló Viber-csoportnak, amelyben ezt a Szerbiában kizárólag állatok gyógyítására használható szert javasolják koronavírus-fertőzött betegeknek.
Az egyetemen dolgozó orvosok közül néhányan az Orvosok és szülők a tudományért és etikáért (LNRE) szervezetnek is a tagjai, amely a honlapján szintén javasolja ezt a gyógyszert a koronvírus-betegeknek. A közlemény szerint az intézmény azt is kivizsgálja, hogy az egyetem egyes oktatói tevékenységükkel és nyilvános szereplésükkel megszegték-e az egyetem szakmai etikai kódexét.
Kapcsolódó
Bojko Bjelakovic nisi orvost néhány nappal ezelőtt leváltották osztályvezetői tisztségéből, mivel aktív tagja az említett Viber-csoportnak és kiállt az Ivermectin használata mellett koronavírus-fertőzöttek esetében. Rajta kívül a Belgrádi Egyetem több professzora is tagja ennek a csoportnak – az ő tevékenységükkel kapcsolatosan Zlatibor Lončar oktatásügyi miniszter szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak