Csütörtök délután lezuhant egy malajziai utasszállító repülőgép Ukrajnában az orosz határ közelében, Donyecktől keletre, egyes jelentések szerint rakétatalálat érte. A gép 280 utasa és 15 fős személyzete életét vesztette.
Tálas szerint Oroszország láthatóan nem tudja szavatolni a nemzetközi légi közlekedés biztonságát és feltehetően az oroszok fegyvereivel lőtték le a gépet, mivel a nemzetközi közvélemény tudja, hogy az oroszok támogatják a szeparatistákat. Hozzátette: úgy tűnik, a szeparatisták azt hitték, hogy egy ukrán katonai szállítógépet lőttek le, és kínos, hogy az esetet a magát Donyecki Népköztársaságnak nevező állam hadügyminisztere jelentette be.
Ezt követően a donyeckiek ellen további, akár uniós szankciókat is foganatosíthatnak, és vita kezdődik majd arról, hogy ki a felelős az esetért. Ebben az oroszok Tálas szerint "mosni fogják a kezeiket", de a nehézfegyverzet egy részét ők szállítják, 10 kilométer magasban lévő gépet pedig vállról indítható rakétával nem lehet lelőni.
A szakértő szerint ezzel együtt Oroszország is kellemetlen helyzetbe kerülhet, mert tudni, hogy Moszkva támogatja a szeparatistákat. További probléma, hogy nem tudják a szakadárokat fegyelmezni, pedig Oroszország nagyhatalom, ezt kötelessége lenne megtenni. A történtek után nyomás helyeződhet Oroszországra, hogy hagyjon fel a donyeckiek támogatásával, mert már a nemzetközi légiközlekedést is fenyegeti a háború - mondta Tálas.
Legolvasottabb
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!