Az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) az előző hónapban rögzítetthez képest öt bázisponttal csökkentve 4,15 százalékon határozták meg, miközben elemzők arra számítottak, hogy az változatlan marad. Az ötévesekét ugyanekkora mértékben, az októberi 4,85 százalékról 4,80 százalékra mérsékelték - írta az MTI.
A kínai jegybank (PBOC) a hitelkamatok régóta várt reformjának keretében augusztusban jelölte ki az LPR-mutatót az újonnan folyósítandó hitelek referenciakamatának, hogy így próbálja visszaszorítani a hitelezési költségeket. Azóta immár harmadik alkalommal csökkentek a kamatlábak.
Kapcsolódó
A minden hónap 20-án meghirdetett referenciakamatot 18 kereskedelmi bank legjobb ügyfeleinek nyújtott hitelek kamatainak átlagát és a jegybank középtávú likviditási hiteleinek (MLF) kamatát figyelembe véve állapítja meg a jegybank. Ez a referenciakamat szolgál iránymutatásként a többi bank számára a hitelkamatok meghatározásában.
A jegybank hétfőn - négy év után először - a hétnapos hitelköltséget is olcsóbbá tette, a fordított repokamatot ugyanis a tavaly március óta érvényes 2,55 százalékról 2,50 százalékra mérsékelte. A PBOC ezzel egyidejűleg bejelentette, hogy 180 milliárd jüant (26 milliárd dollár) áramoltatott a pénzügyi rendszerbe. Két héttel korábban pedig a szintén tavaly március óta érvényes, 3,3 százalékos középtávú irányadó kamatot (MLF) csökkentette 3,25 százalékra. E sor intézkedés mind arra utal, hogy a gazdaságpolitika döntéshozói igyekeznek élénkíteni a lassuló gazdasági növekedést, a jegybank pedig az afrikai sertéspestisjárvány miatt megugrott disznóhúsártól hajtott inflációs aggodalmak ellenére a kamatlábak mérséklését tűzte ki célként.
Kína gazdasága a vártnál kisebb mértékben nőtt a harmadik negyedévben, mivel az Egyesült Államokkal vívott ádáz kereskedelmi háború, valamint a gyenge belső kereslet visszavetette az ipari termelést. A kínai statisztikai hivatal októberben közölt adatai szerint éves összevetésben 6,0 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), ami 1992 első negyedéve óta a leglassabb ütem.
A kínai kormány lehetőségei korlátozottak a gazdaság élénkítését illetően, mivel tart a hitelkockázatok növekedésétől és egy esetleges ingatlanbuborék kialakulásától. A kabinet az elmúlt egy évben egy sor intézkedéssel, egyebek mellett adócsökkentéssel és a hitelezési szabályok enyhítésével igyekezett lendületet vinni a gazdaságba.
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő