Újabban számos, jelentőséggel bíró makrogazdasági adat is kiderült Kína vonatkozásában.
Alábbhagyott a kínai GDP-növekedés
Az elemzők által vártnál kevésbé lassult a kínai gazdaság növekedése az idei második negyedévben éves szinten, ellenállóbbnak bizonyult az amerikai vámokkal szemben – derül ki a frissen nyilvánosságra hozott hivatalos adatokból.
A statisztikai hivatal kedden arról jelentett, hogy a június végével záródott második negyedévben
a hazai össztermék (GDP) 2024 harmadik negyedéve óta a legkisebb ütemben, 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérten.
Ez lassulás az első negyedévi 5,4 százalékos bővüléshez képest, de meghaladta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 5,1 százalékos növekedést.
A kínai gazdaság 1,1 százalékkal nőtt az első negyedéhez képest, amikor 1,2 százalékos bővülést mértek. Szakértők lassúbb, 0,9 százalékos GDP-növekedéssel számoltak.
Az idei első félévben a kínai gazdaság 5,3 százalékkal nőtt. A hat hónapban éves összevetésben a mezőgazdasági ágazat növekedési üteme 3,7 százalék, az iparé 5,3 százalék, a szolgáltatóiparé pedig 5,5 százalék volt.
Kína GDP-je tavaly 5 százalékkal nőtt, a kormány az idei évre „5 százalék körüli” gazdasági növekedést vár.
Gyorsult az ipari termelés és lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése, stagnált a munkanélküliség
Kínában gyorsult az ipari termelés és mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom növekedése júniusban éves szinten, miközben stagnált a munkanélküliség májussal összevetve a kínai statisztikai hivatal keddi közlése szerint.
Júniusra 6,8 százalékra gyorsult az ipari termelés éves növekedése
Kapcsolódó
a májusi, hathavi mélypontnak számító éves 5,8 százalékról. Szakértők az ipari termelés növekedésének a lassulására, 5,6 százalékra számítottak júniusra. Egyebek között a feldolgozóiparban 7,4 százalékra gyorsult a termelés növekedése júniusban a májusi 6,2 százalék után. A feldolgozóiparon belül a 41 fő ágazatból 36 jelzett növekedést.
Az ipari termelés havi szinten 0,5 százalékkal nőtt júniusban. Az idei első hat hónapban a termelés 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Tavaly az ipari termelés 5,8 százalékkal nőtt Kínában.
A kínai kiskereskedelmi forgalom 4,8 százalékkal nőtt a múlt hónapban éves összevetésben, ami lassulás a májusi éves 6,4 százalékos emelkedés után, de így is már a 28. egymást követő hónapban jegyeztek fel növekedést. A szakértők kevésbé lassuló, 5,2 százalékos éves növekedést vártak júniusra. Az idei első hat hónapban a kiskereskedelmi forgalom 4,02 százalékkal nőtt. Tavaly 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom Kínában.
Ugyancsak kedden ismertette a kínai statisztikai hivatal, hogy júniusban 5 százalék volt a munkanélküliség, megegyezett a májusi szinttel és az elemzői várakozásokkal. Tavaly az átlagos munkanélküliségi ráta 5,1 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 5,2 százalékkal.
3,2 százalékkal kopott az új lakások ára júniusban
Kínában a vizsgált 70 városban
az új lakások ára 3,2 százalékkal esett vissza júniusban
az egy évvel korábbihoz képest. Májusban 3,5 százalék volt ez a szám – közölte a statisztikai hivatal kedden.
Júniusban már a 24. egymást követő hónapban csökkent az új lakások ára, de a múlt havi volt a legkisebb csökkenés tavaly április óta.
Pekingben 4,1 százalékkal csökkentek a lakásárak júniusban a májusi nagyobb, 4,3 esés után, míg Kantonban 5,1 százalék (május: -5,8 százalék), Sencsenben pedig 2,5 százalék (május: -2,6 százalék) csökkenést mértek. Ezzel szemben Sanghajban a májusi 5,9 százalékról 6 százalékra gyorsult a drágulás júniusban.
Az előző havihoz viszonyítva az új lakások ára júniusban 0,3 százalékkal esett a májusi 0,2 százalékos csökkenés után, folytatva a 2023 májusában kezdődött visszaesést.
Egyik szemük sír: zsugorodik Kína, de a GDP és az ipar szárnyra kapott
Noha öles léptekkel fogy a népesség az ázsiai országban, azonban a gazdaság több mutatója is felfelé ível, az ipar például csúcsra tört. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget