A gazdasági fellendülést nyélbe ütő Kína helyzete a legfrissebb makroadatok tükrében kissé vegyes kép rajzolódik ki most, hogy közzétették, hogyan áll a gazdaságuk, az iparuk és a foglalkoztatottságuk, vagy épp a demográfiai helyzetük.

A bruttó hazai termék (GDP) biztató reményekkel kecsegtet, bár van néhány olyan adat is, mely aggodalomra adhat okot a távol-keleti országban.

Először is nőtt az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom Kínában decemberben, amikor emelkedett a munkanélküliség novemberrel összevetve a kínai statisztikai hivatal pénteki közlése alapján. 

Fénykorát éli a legtöbb iparáguk

A Hszi Csin-ping vezette országban 2024 utolsó hónapjában 6,2 százalékra gyorsult az ipari termelés éves növekedése a novemberi 5,4 százalékról, holott a szakértők a novemberivel megegyező ütemre számítottak decemberre.

  • A feldolgozóiparban 7,4 százalékkal nőtt a termelés a múlt hónapban, 
  • a bányászatban 2,4 százalékos, 
  • a vegyiparban 9,4 százalékos, 
  • az olaj- és gáziparban pedig 2,2 százalékos növekedést jegyeztek föl decemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Összességében 41 iparágból 34-ben regisztráltak növekedést decemberben.

2024 egészét tekintve 5,8 százalékkal nőtt az ipari termelés.

Történelmi rekord: elképesztő többlettel zárta Kína 2024-et

Korábban egyetlen állam se zárta ekkora, közel 1000 milliárd dolláros többlettel az évet. Peking elsősorban a feldolgozóipari termékek exportjának köszönheti a növekedést. Részletek.

    A kínai kiskereskedelmi forgalom 3,7 százalékkal nőtt a múlt hónapban éves összevetésben a novemberi 3 százalékos emelkedés után, és ezzel már a 23. egymást követő hónapban állapítottak meg növekedést. A szakértők szerényebb, átlagosan 3,5 százalékos éves növekedést vártak decemberre.

    Tavaly 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom Kínában.

    Ugyancsak pénteken ismertette a kínai statisztikai hivatal azt, hogy decemberben a munkanélküliség 5,1 százalékra szökkent a novemberi 5 százalékról. Elemzői várakozások átlagában a novemberivel megegyező, 5 százalékos ráta szerepelt decemberre.

    Kína zászlói Vuhanban.
    Kína zászlói Vuhanban.

    Az átlagos munkanélküliségi ráta 5,1 százalék lett 2024-ben, szemben az egy évvel korábbi 5,2 százalékkal.

    Kilőtt a kínai GDP a várthoz képest

    A kínai gazdaság teljesítménye az elemzők által vártnál jobban muzsikált a tavalyi utolsó három hónapban éves szinten, és jócskán felülmúlta a harmadik negyedévi növekedést – közölte az ázsiai ország statisztikai hivatala pénteken.

    A tavalyi utolsó negyedévben a hazai össztermék, azaz a GDP 5,4 százalékkal, másfél éve a legkimagaslóbb ütemben nőtt.

    Elemzők szerényebb, 5 százalékos bővülésre számítottak. A harmadik negyedévben a kínai GDP 4,6 százalékkal nőtt éves bázison.

    A negyedik negyedévben a gazdaság növekedése 1,6 százalékra gyorsult a harmadik negyedévvel összevetve, amikor szerényebb, 1,3 százalékos bővülést jegyeztek föl.

    A statisztikai hivatal számításai szerint tavaly átlagosan 5 százalékkal nőtt a kínai gazdaság teljesítménye, ami egybeesett a kormány céljaival, és ezzel szerényen lassult a bővülés a 2023. évi 5,2 százalékhoz képest.

    Tovább „töpörödött” Kína népessége 2024-ben

    Ahogy az a pénteken publikált kormányzati adatokból kitűnik, a kínai szárazföld népessége tavaly már harmadik éve csökkent, miután 2024-ben a halálesetek száma ismét meghaladta a születések enyhén növekedő számát. A kínai nemzeti statisztikai hivatal közlése szerint 2024-ben 1,39 millió fővel 1 milliárd 408 millióra kopott a szárazföldi kínai lakosság száma, szemben a 2023-as 1,409 milliárd fővel.

    A statisztikai hivatal szerint a születések száma tavaly 9,54 millió volt, szemben az előző évben mért 9,02 millióval. A születési ráta 1000 főre vetítve 2024-ben 6,77-re nőtt, szemben a 2023-as 6,39 születéssel. A halálozások száma csökkent: a 2023-as 11,1 millióról tavaly 10,93 millióra esett vissza. 

    A születésszám évtizedek óta csökkenést mutat az 1980 és 2015 között bevezetett egykepolitika és az ebben az időszakban bekövetkezett gyors urbanizáció következtében, amelynek során a népesség nagy része a vidékről városokba költözött, ahol a gyermekvállalás magasabb költségekkel jár. A gyermekvállalási kedvet tovább rontotta a 2023-ban rekordmagas ifjúsági munkanélküliség, a bérek csökkenése és az ingatlanszektor válsága, valamint a magas gyermekgondozási és oktatási költségek okozta terhek is. Tavaly a hatóságok egy sor intézkedést hoztak a születési ráta növelése érdekében: a kínai államtanács felszólította a helyi önkormányzatokat, hogy csoportosítsanak át forrásokat a gyermekvállalás és a „megfelelő életkorban” megkötött házasságok számának növelése érdekében. A kormányzat emellett új családtámogatási intézkedések bevezetését is ígérte.

    A friss adatok arra is rámutattak, hogy a 65 éven felüliek aránya 0,2 százalékponttal 15,6 százalékra ugrott, a 60 éves vagy annál idősebb emberek száma pedig 2024-ben 310,31 millió volt, szemben az azt megelőző évben regisztrált 296,97 millióval.

    Ami a jövőt illeti, az ENSZ szakértői szerint Kína népessége 2050-re 109 millióval olvad majd, ami több mint háromszorosa a korábbi, 2019-es előrejelzésekben szereplő csökkenésnek.

    Mélypontra süllyedt Kína devizatartaléka, egyben rekordmagas költségvetési hiánnyal néz szembe

    Ismert, nemrég Kínában a vártnál nagyobb mértékben zuhant a devizatartalék, miközben a 2025-re szóló tervek szerint a kínai állam óriási, a GDP 4 százalékos hiányával kalkulál büdzséjében. Ezzel együtt az amerikai vámháború is a küszöbön állhat.