A kijevi kormányzat különbizottságot alakított a külügy-, az igazságügyi minisztérium, a gazdasági és pénzügyi tárcák, valamint a fegyveres és rendfenntartó erők képviselőből. A testületnek tíz nap alatt meg kell határoznia az orosz üzleti élettel szembeni ágazati szankciókat, illetve azok körét, akiket büntetőintézkedéssel sújt az ukrán állam "függetlensége és területi épsége megsértésének" támogatásáért.
Jacenyuk bejelentette továbbá, Ukrajna diplomáciai jegyzéket juttat el Oroszországnak, tiltakozva amiatt, hogy Moszkva megszegte a "terrorizmus finanszírozásával szembeni küzdelemről" szóló nemzetközi konvenciót.
"Ukrajna úgy véli, hogy Oroszország közvetlenül részt vesz az ukrán állam területén bűncselekményeket elkövető terroristák finanszírozásában, fegyvereket és titkosügynököket juttat be az országba a terroristák támogatására" - fogalmazott a miniszterelnök.
Kijev terroristáknak tekinti a kelet-ukrajnai szakadárokat. A parlament keddi ülésén a malajziai repülőgép lezuhanásával összefüggésben nyilatkozatban szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy nyilvánítsa terrorszervezetekké a donyecki és a luhanszki szakadárok "népköztársaságait".
Az ukrán vezetés szerint kelet-ukrajnai szakadárok lőtték le légvédelmi rakétával múlt csütörtökön az ukrán-orosz határ közelében a malajziai légitársaság utasszállítóját, aminek következtében 298-an vesztették életüket.
Jacenyuk szavai szerint Kijev szankciókkal sújtja azokat a tisztségviselőket, illetve vállalatokat is, amelyek a Krím Oroszország általi bekebelezését támogatták pénzügyi úton vagy hivatali befolyásuk felhasználásával. Ukrajna továbbra is területe részének tekinti a Krím félszigetet, mint ahogy a világ országainak zöme sem ismeri el törvényesnek a terület elcsatolását.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban