A baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkárhelyettese elfogadta a megbízatást, első szavai szerint a szegénységgel és a fiatalok helyzetével kíván azonnal foglalkozni. A 47. évében járó politikus - aki a második legfiatalabb olasz miniszterelnök lehet - holnap megkezdi a kormányalakítási tárgyalásokat.
Letta vélhetően nagykoalíciót vagy a jobboldal által is támogatatott kormányt próbál összehozni, miután a baloldalnak csak a képviselőházban van többsége, a szenátusban nincs - ez is az oka annak, hogy a választások után két hónappal még nincs kormány. Az együttműködés lehetőségét erősíti, hogy a jelölt nagybátyja, Gianni Letta régóta Silvio Berlusconi egyik kulcsembere - kabinetfőnöke is volt - , akit az olasz politikai erők közti nagy közvetítőként tartanak számon.
A Berlusconi-féle PdL részéről ugyanakkor már figyelmeztetés is érkezett: csak olyan kormányt támogatnak - közölte Angelino Alfano a jobboldali párt főtitkára -, amelyet maga a baloldal is egyértelműen támogat. Hogy nem lesz sima a megállapodás, azt Letta is jelezte, amikor a PdL esetleges feltételeiről kérdezték: ez a kormány nem fog minden áron megszületni - válaszolta a corriere it. szerint. A február végi választások protestszavazatainak zömét begyűjtő Öt Csillag Mozgalom már jelezte, hogy ellenzékben marad.
Legolvasottabb
Fontos határidő közeleg, ha autója van, legyen résen
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Érdemes még ma tankolni, jelentős drágulás jön a kutakon
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Rengeteg pénzt buknak a magyarok egy rossz szokás miatt
Újabb találat érte a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van