A cseh energiakereskedők arra számítanak, hogy a harmadik negyedében a nukleáris erőművek áramtermelésének visszaesése és a magyarországi, illetve balkáni kereslet feszessége miatt magasra szökhetnek az áramárak - írja az ICIS szakportál. A kínálatot az fogja korlátozni, hogy a temelini és a dukovanyi atomerőműben egyaránt július-augusztusra terveznek karbantartási munkákat.
A kínálati oldalon eközben megjelenhet Magyarország. Ha a tavasz száraz időjárást hoz, akkor a magyar vásárlók, amelyek általában a Balkánról importálnak vízi erőművekkel termelt áramot, alternatív forrást keresve a cseh és a szlovák piac felé fordulhatnak, ahol idén szűkös ellátással találhatják magukat szembe.
Elcsúszó befejezés
Mind Temelinben, mind Dukovanyban egy-egy reaktort állítanak le júliusban, majd az utóbbiban egy további karbantartását kezdik meg a hónap közepén. A temelini munkák augusztus közepéig tarthatnak, míg Dukovanyban szeptemberig elhúzódnak. Ehhez hozzá kell adni a késéseket, amelyek rendszeresek az atomreaktorok karbantartásánál.
Ez azt jelenti, hogy a nyári fogyasztási csúcs idején négy hétre kiesik két gigawatt a cseh áramtermelési kapacitásból, ami megegyezik a paksi atomerőmű termelési képességével. Emellett a harmadik negyedévben végig kisebb lesz a megszokottnál a rendelkezésre álló kapacitás, miközben a cseh atomerőművek óriási súlyuk miatt nagy hatást gyakorolnak az áram árára.
Fogyasztási lánc
Csehország elektromos hálózata összeköttetésben áll Szlovákiáéval és Magyarországával. Ha Románia és Szerbia árampiaca feszes lesz a nyáron, akkor Magyarország, amely rendszerint ezektől a szomszédaitól vesz elektromos energiát, Szlovákiából próbálhat meg vásárolni, amely viszont a szintén feszes cseh piacról próbálhat áramot venni.
Romániában az elektromos energia előállításában szerepet játszó víztározók tartalékai négy százalékkal nőttek május első hetében - derült ki a Transelectrica adataiból, ám még így is elmaradnak az elmúlt három évben elért rekordjuktól. A hasonló szerb tartalékok stabilak voltak.
A helyzet még változhat, hiszen majdnem két hónap van hátra a harmadik negyedév kezdetéig. Ha esős lesz ez az időszak, az az áramtermelés növekedésén át nyomást gyakorolhat az árakra. A cseh termelés visszaesése azonban biztos, ezért az áramkereskedők legvalószínűbb forgatókönyvében áremelkedés szerepel.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)