Délelőtt 10 órakor német és eurózónás előzetes szeptemberi feldolgozóipari és szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexeket közöl a Markit piackutató.
Fél 12-kor az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciót tart 50 milliárd forint tervezett mennyiségben.
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa szeptemberi kamatdöntő ülését tartja, a döntést 14 órakor közlik. A piac várakozása szerint a 2,1 százalékos alapkamation nem változtatnak. A kilátásokat tekintve azonban megosztottság van a szakértők között. Például a Goldman Sachs elemzői azt várják, hogy a jegybank az év végéig és 2015 egy részében változatlanul hagyja alapkamatát, majd fontolóra veszi a kamatemelést, legkorábban 2015 közepén, amikor az éves inflációs ütem várhatóan már megközelíti az MNB 3 százalékos középtávú célját.
A GS londoni elemzői ugyanakkor látnak esélyt további MNB-kamatcsökkentésre még az idén. E véleményük főleg külső tényezőkre alapul, általánosságban arra, hogy nem terheli erőteljes piaci nyomás a feltörekvő térségi befektetési eszközöket, annak ellenére sem, hogy a piac készül az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve monetáris gazdaságélénkítő programjának befejeződésére. Európában pedig ehhez járulnak az Európai Központi Bank monetáris enyhítési lépései - arja az MTI.
Legolvasottabb
Elindult egy új segélyhívó Magyarországon, ezt kell tárcsáznia hozzá
Magyar Péter: Nem lehetetlen, hogy kétharmaddal nyerjünk
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Szokatlan történettel próbálta megúszni az ellenőrzést egy 30 éves sofőr Budapesten
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Rengeteg pénzt buknak a magyarok egy rossz szokás miatt