A Reuters hétfőn azt írta, a drónok egyre elterjedtebbek a mezőgazdaságban, filmiparban, olajkitermelő létesítmények és erőművek megfigyelésénél, de szabadidős céllal is egyre többet vásárolnak, utóbbi már a polgári repülést is veszélyezteti. Csak a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA) tavaly 12 hónap alatt hét esetről számolt be, amikor a leszálló repülőgépek majdnem összeütköztek egy drónnal, emiatt figyelmeztetést is kiadott a szervezet.
Jelenleg az unióban nincs összehangolt szabályozás a drónok használatáról, bár az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) már dolgozik egy szabálycsomagon. Az európai légiügyi szervezetek hétfőn közös közleményben tudatták: szorgalmazzák a drónok regisztrációját és a vezetők kötelező képzésének bevezetését.
A kínai DJI vezető dróngyártó cég azzal próbál védekezni a tiltott légtérben való repülés ellen, hogy az irányító szoftverbe beprogramozta a tiltott légtereket, ahova nem engedi a drónokat berepülni, de ez kikapcsolható.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány