Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke hétfőn a portugáliai Sintrában, az EKB éves jegybanki fórumának megnyitóján úgy értékelt, hogy az euróövezeti munkaerőpiac továbbra is erős, ezért a központi banknak van ideje kiértékelnie a beérkező adatokat. Hozzátette, szerinte túl korai volna meg győzelmet hirdetni a kiugró árak láttán.
Lagarde úgy véli, hogy még mindig sok, az infláció alakulásával bizonytalansággal kell szembenézni, főként annak tekintetében, hogy a nyereség, a bérek és a termelékenység kapcsolata hogyan alakulnak, valamint, hogy nem éri-e újabb sokk a gazdaságot a kínálati oldalról.
Kapcsolódó
Az EKB elnökének megjegyzései a Bloomberg szerint azt sugallják, hogy a bank a július végi ülésén a hitelfelvételi költségek változatlan szinten tartását részesíti előnyben.
A júniusban megkezdett kamatcsökkentés óta a befektetők azt várják Lagarde-tól, hogy jelezze, pontosan milyen gyorsan csökkenhetnek a kamatok, valamint, hogy a hazájában zajló politikai dráma befolyásolja-e bármilyen módon a monetáris politikát.
Ő azonban semmilyen konkrét iránymutatásról nem beszélt az EKB döntéseit illetően hétfőn, ahogy Franciaország helyzetéről sem tett említést. Megismételte ugyanakkor, hogy döntéseket csak az adatok beérkezése után hoz.
Az euróövezet júniusi árnyomásáról kedden érkezik friss jelentés, a közgazdászok első becslései alapján pedig a fogyasztói árak növekedése 2,6 százalékról 2,5 százalékra mérséklődött. Ennek tükrében a piacok egy vagy két további kamatcsökkentésre számítanak még idén.
A Nemzetközi Fizetések Bankja vasárnap arra figyelmeztetett, hogy óvatosan szabad csak a jegybankoknak kamatot csökkenteniük, hogy az infláció újbóli fellángolását elkerüljék.
Az EKB szerint az euró a magyaroknak egy távoli bolygó
Közzétette kétéves konvergenciajelentését az Európai Központi Bank (EKB) arra vonatkozóan, hogy az euróval nem rendelkező uniós tagországok mennyit haladtak afelé, hogy az euróövezethez csatlakozhassanak. Magyarország igencsak hátul kullog a sorban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Rajtvonalon áll a magyar Revolut
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat