Az euróövezet éves inflációs rátája az előző év utolsó hónapjában 2,4 százalékra emelkedett, ami július óta a legmagasabb szint a novemberi 2,2 százalékról az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) alapján. Egy évvel ezt megelőzően, 2023 decemberében 2,9 százalék volt az árindex éves emelkedésének mértéke az euróövezetben.
Decemberben havi bázison ugyancsak az előzetesen közöltnek megfelelően 0,4 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex a november 0,3 százalékos havi csökkenés után.
Decemberben az energiaárak 0,1 százalékkal emelkedtek éves összevetésben az Eurostat közlése szerint, miután novemberben 2 százalékos éves csökkenés volt mérhető. A szolgáltatások ára az év utolsó hónapjában a legnagyobb mértékben, 4 százalékkal nőtt a novemberi 3,9 százalékot követően.
Az élelmiszerek, az alkohol és dohánytermékek árnövekedése 2,6 százalékra csökkent az előző havi 2,7 százalékról, a nem energetikai ipari termékek éves szintű áremelkedése pedig 0,5 százalékra lassult decemberben az előző havi 0,6 százalékról.
Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára nélkül számított éves euróövezeti maginfláció az előzetes becslésnek megfelelően november után decemberben is 2,7 százalék volt – írja az MTI.
Az éves infláció decemberben 2,7 százalék volt a november 2,5 százalék után az Európai Unióban, havi szinten pedig 0,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel a novemberben regisztrált 0,2 százalékos csökkenést követően.
Válságálló magyarok: dacoltunk az inflációval, szórtuk a pénzt
Az elemzői várakozásoknak megfelelően kedvező a legújabb jelentés a kiskereskedelemről: hiába a berzenkedés, az árak miatti aggodalom, minden fontos áruterületen nőtt a magyarok költekezése. Meglepetést hozott viszont a Black Friday: az elnyújtott akciózások mellett novemberben csökkent a webáruházak forgalma, inkább a hagyományos boltokban pakoltuk tele a kosarakat – mondta az Economxnak Vámos György.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció