Jelentősen lassulhat a következő hónapokban az étolaj árának emelkedése, sőt, optimista várakozások szerint a világpiaci árak tartós csökkenése rövidesen lefékezheti a fogyasztói árak emelkedését.

A felvásárlási árak egyelőre mérsékelt csökkenése egyelőre a fogyasztói árakban nem hoz lényeges változást a környező országokban, de visszább fogja az árak emelkedését. Ezt alátámasztják az ENSZ decemberi adatai is. A FAO kiemelte: 

A pálma-, szója-, repce- és napraforgóolaj nemzetközi jegyzése mind csökkent decemberben a nyomott globális importkereslet, a szezonálisan megemelkedett dél-amerikai szójatermelés és az alacsonyabb nyersolajár okán.

Az árstop miatt itthon nem várható változás

Magyarországon a napraforgó étolaj is az árstopos termékek közé tartozik. Egy liter olaj átlagosan 720 forintba kerül a hazai üzletekben, ennél a terméknél – szemben a kristálycukorral, vagy a 2,8 százalékos UHT tejjel – a készlethiány sem olyan gyakori.

Az étolaj piaci áron idehaza – a környező országokban tapasztalható árváltozásokat alapul véve –literenként 1200-1400 forint körüli fogyasztói áron lenne beszerezhető.

Az Agrárközgazdasági Intézet jelentése szerint a napraforgó étolaj kiskereskedelmi beszerzési árai november óta pár forinttal csökkennek, néhány forinttal az eladási ár alatt alakulnak.

Idehaza jelenleg a 2021 októberi árat fizetjük a boltokban. Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban átlagosan 48,2 százalékkal nőtt az étolaj fogyasztói átlagára 2021 és 2022 októbere között. Magyarországon a rögzített árnak köszönhetően 1,2 százalékos volt az áremelkedés, de a környező országok többségében meghaladta a drágulás az uniós átlagot:

  • Csehországban 51,9 százalékkal,
  • Szlovákiában 72,5 százalékkal,
  • Szlovéniában 52,8 százalékkal emelkedett egy év alatt az érolaj ára. 
  • Romániában az uniós átlagnál némivel kisebb, 46,8 százalékos volt a drágulás.

Félelem az étolaj hiányától

Komoly pánikot okozott az olajosmagvak globális piacán is az orosz-ukrán háború. Tavaly nyár elején Európa még attól tartott, hogy nem tud elegendő napraforgót és napraforgóolajat importálni Ukrajnából a konfliktus miatt. Az EU a legtöbb mezőgazdasági alapanyagból önellátó, ám a napraforgó-szükséglet egy részét régóta az ukrán import adja.

Hamarosan megállhat az étolaj árának emelkedése, de a csökkenésre nincs sok remény

A sokk a fogyasztókat is elérte: a nyári hónapokban Nyugat-Európában nem volt ritka az étolajnál a pánikvásárlás, miközben az árak 50-100 százalékos emelkedésnek indultak.

Lesben álltak az étolaj-nagyhatalmak

A világ nagy olajosmagvakat termesztő régióira is hatással volt az Ukrajnából induló piaci sokk: a világ legnagyobb pálmatermesztő országai közül India exportkorlátozást vezetett be, mivel az európai hiányt sok gyártó – legalább átmenetileg – pálmaolajjal kívánta helyettesíteni.

A legnagyobb pálmaolaj-termelő országok a belső kereslet kielégítése érdekében exportkorlátozó intézkedéseket hoztak. A kiviteli tilalom nem várt következményeként Indonéziában a kapacitáshiány miatt visszaesett a termelés.

Az Egyesült Államok is jóval kevesebb szójaolajra kapott megrendelést, mint amire számított a szövegségi mezőgazdasági minisztérium. Az USDA jelentésében rámutatott, hogy a szója- és repceolaj egy részét a bioüzemanyag piac veheti át, így a belföldi kereslet élénkülése némileg ellensúlyozhatja az alacsony nemzetközi keresletet.

Az ukrán termésből bőven jut az EU-ba

Ukrajnában a harcok ellenére sikerült időben betakarítani a napraforgót, a termésmennyiség is meghaladta a várakozásokat, elérte a 10 millió tonnát. Részben az alacsony ukrán belföldi kereslet miatt több mint 4,5 millió tonna jutott exportra, ennek valamivel több, mint a fele az Európai Unióba érkezik.

A következő hónapokban várhatóan tovább csökken az olajosmagvak világpiaci ára, az viszont egyelőre megjósolhatatlan, hogy a fogyasztók mikor érzékelnek ebből bármit is. A várakozások szerint az árak emelkedése jelentősen lelassulhat, sőt, beállhat egy magas árszint, de szinte kizárt, hogy belátható időn belül olcsóbban jussanak hozzá a fogyasztók az étolajhoz.