A törvényt a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a jobbközép ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) is megszavazta. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellene foglalt állást.
A törvény cikkelyenkénti vitája alkalmával az RMDSZ képviselői kivonultak a teremből tiltakozásképpen a sürgősségi eljárás ellen, amely nem teszi lehetővé, hogy a módosító indítványok beterjesztői érveljenek javaslatuk mellett. A végszavazáson viszont részt vettek az RMDSZ képviselői.
Az RMDSZ-t az aggasztja, hogy a külföldön leadott voksok a hazai választókerületek - köztük a magyarlakta térségek - parlamenti képviseletét is befolyásolhatják. A magyar szövetség már múlt héten jelezte, hogy alkotmányossági óvást kezdeményez a törvény ellen.
"A nagy sietséggel elkészített törvényjavaslat sok szempontból kérdéseket vet fel a szavazat titkosságának alkotmányos garanciáját illetően" - idézte az RMDSZ szerdai hírlevele Márton Árpád frakcióvezető-helyettest, aki az RMDSZ képviseletében részt vesz a választási törvényeket kidolgozó parlamenti különbizottságban.
A képviselő szerint a tavasszal elfogadott új parlamenti választási törvény tükrében a most bevezetett levélben való szavazás jelentősen torzítja majd a választások eredményeit, hiszen így a levélben leadott szavazatok egy része nem a külföldi választókerületben eredményez mandátumokat, hanem a visszaosztás után az ország különböző megyéiben, adott esetben a magyarlakta térségekben.
Korábban Márton Árpád az MTI-nek úgy nyilatkozott: a román jogszabály lényegesen eltér a Magyarországon bevezetett levélszavazástól. A szavazás titkosságára vonatkozó aggályokról szólva a képviselő úgy vélte: nem lehet összehasonlítani azt, amikor az Erdélyben őshonos magyar családok esetleg megbeszélik, hogyan fognak voksolni, azzal a helyezettel, amikor egy spanyolországi munkásszálláson esetleg a munkaadó ellenőrzi, kire szavaznak a neki kiszolgáltatott gyümölcsszedő román vendégmunkások.
A képviselőházi voks után már csak az államfőnek kell kihirdetnie a törvényt ahhoz, hogy jövő ősszel alkalmazni lehessen. A jogszabály elfogadásával azért sietnek, mert egy román alkotmánybírósági döntés értelmében a voksolást megelőző egy évben a választási törvények már nem változhatnak.
Legolvasottabb
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
„Ez lehetetlen!” - üzente az Európai Tanács elnökének Orbán Viktor
Az Ukrajna támogatását akadályozó politikája miatt súlyos büntetést kérnek Orbánra és Magyarországra
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Már most eldőlhet a választás? Vért izzadnak a kisebb pártok az aláírásgyűjtéssel
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával