Az elmúlt években a Mercedes több elektromos autóját is érte komoly kritika, az ügyfelek főleg egyes EQ-modellek minőségével nem barátkoztak meg. Hamarosan viszont két, viszonylag friss elektromos Mercedes, az EQE és az EQE SUV is mellékvágányra kerülhet, mivel nincsenek az elvárt szinten az eladási számok.
Holott nem olyan régi modellekről van szó: az EQE-t 2021-ben mutatták be, röviddel ezután érkezett az EQE SUV. Előbbit az E osztály, utóbbit a GLE elektromos alternatívájának szánták.
Az Autocar azt írja, a hagyományos modellektől látványosan elkülönített villany-Mercedesek miatt a német gyártó stratégiaváltásra készül. Ennek első lépése, hogy 2026-ban kivezetnék a piacról a két EQE-t.
A Mercedes szóvivője elmondta, hogy
mindeközben már fejlesztik az autók utódait.
Az EQE-ket közvetve a C osztály és a GLC EQ-változatai válthatják majd.
Ugyanakkor elengednék az EQ-k formanyelvét, és helyette inkább visszatérnének a hagyományosabb fazonhoz. Arra is kitértek, a GLC EQ már idén megérkezhet, a C EQ-t pedig valószínűleg 2026-ban mutatják majd be.
Mercedes az Economxnak: 70 százalékkal olcsóbb a gyártás, ezért tesszük át Kecskemétre
Jelentős költségcsökkentésre kényszerül a Mercedes-Benz AG, ennek részeként az egyik modell gyártását Magyarországra telepítik át. A cég az Economx megkeresésére azt válaszolta, hogy folyamatosan reagálniuk kell a változó piaci körülményekre. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye