"Termelj! Fogyassz! Dögölj meg!", "Nem kérünk a bankok hatalmából!" - ezek voltak a szervezők szerint háromszázezresre nőtt menet jelszavai. Ahol tudták, a felvonuló tömegből kizárták az arcukat eltakaró szélsőséges tüntetőket. Ez utóbbiak máshol kirakatokat törtek be, üveggel, kövekkel, papír- és füstbombával, tojással dobálták meg a rendőröket.
A pénzügyminisztériumnál tüntetők egy csoportja motorokból és utcai hulladéktárolókból barikádot emelt, és onnan dobálta a rohamrendőrök falát. A rendőrség szétoszlatta az agresszív tiltakozók csoportjait, több személyt őrizetbe vettek. Az Anonymous nevű nemzetközi hackercsoport a tüntetéssel egy időben elsötétítette az olasz számvevőszék és több minisztérium honlapját.
A lateráni Szent János-bazilikától indult menet hét kilométeres útvonalán az üzletek bezártak, a bankok kirakatait bedeszkázták. A tüntetés elhaladt a Banca d'Italia olasz jegybank római székházánál, amelyet biztonsági gyűrű vett körbe. A menet az infrastrukturális minisztériumnál ért véget.
A tüntetést az északnyugat-olaszországi alpesi települések lakosságát és környezetvédőket tömörítő No Tav mozgalom hirdette meg, amely évek óta tiltakozik a Lyon-Torinó közötti nagysebességű vasútvonal olaszországi szakaszának megépítése ellen. A menethez a gazdasági megszorítások ellen tüntető baloldali szervezetek, az olasz diákmozgalmak, szakszervezetek és a bevándorlókat képviselő egyesületek is csatlakoztak.
Négyezer rendőr felügyelte Róma városközpontját. Az eddigi hírek 14 tüntetőt vettek őrizetbe, közöttük négy francia anarchistát, akiket azonnal kiutasítottak Olaszországból. A hatóságok sisakokat, botokat, a római utcákról felszedett kockaköveket vettek el a randalírozóktól.
Angelino Alfano belügyminiszter előre leszögezte, hogy nem ismétlődhetnek meg a 2011 októberében történtek, amikor a "felháborodottak" tüntetésén a rendőrséggel harcba szálló Black Bloc csoportjai csatatérré változtatták az olasz főváros központját.
A tüntetés részvevői elutasították, hogy a szélsőségesekkel azonosítsák őket. Egy kisebb csoport - letérve a menet útvonaláról és kikerülve a rendőröket - békés villámakciót tartott a római pénzügyminisztériumnál, "Mindenki gazdag szeretne lenni!" transzparenssel. Máshol petárdákat dobtak a római utcákat felügyelő pénzügyőrség páncélos járművére.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló