Günther Oettinger energiaügyi biztos a német lapnak elmondta, hogy augusztus végén Moszkvába látogat, ahol találkozik Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszterrel és Alekszej Millerrel, a Gazprom orosz állami energetikai cég vezérigazgatójával, és javasolja a júniusban megfeneklett tárgyalási folyamat újraindítását.
Az uniós biztos hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának szánt orosz földgázszállítások mihamarabbi felújításához átmeneti megoldást kell kidolgozni arra az időre, amíg tart a korábbi szállítások körüli elszámolási vita rendezése.
Hozzátette: az EU a bizalom erősítése céljából ősszel szakértőket küldhet annak pontos megállapítására, hogy mennyi földgáz érkezik Oroszországból Ukrajnába, és mennyi gáz érkezik Ukrajnából az EU-ba. A mérési adatok révén megelőzhető mindenfajta visszaélés, vagy hamis állítás - mondta Günther Oettinger.
Az úgynevezett fordított irányú földgázszállításokról megjegyezte: bizonyos aggodalom él azzal kapcsolatban, hogy az orosz fél megpróbálhatja megnehezíteni az EU-ból Ukrajnába irányuló földgázszállítást.
A Gazprom számításai szerint Ukrajna 5,296 milliárd dollárral tartozik az eddig leszállított földgázért. A cég a rendezetlen számlák miatt úgy döntött, hogy Ukrajnának előre kell fizetnie az importért, az orosz fél által megállapított ár méltányosságát vitató Kijev azonban nem teljesítette ezt a feltételt, ezért a Gazprom június közepén leállította a gázszállítást Ukrajnának.
Az intézkedés nem érintette az Ukrajnán át Európába irányuló orosz szállításokat, az orosz exportban azóta sincs fennakadás.
Alekszej Miller június végén bejelentette, hogy a Gazprom figyelemmel kíséri a földgáz fordított irányú szállítását, és korlátozásokat vezethet be azokkal az európai cégekkel szemben, amelyek Ukrajnának juttatják el az Oroszországból származó földgázt.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót