A bizottság kedden közzétett közleménye szerint a szubvenciókat fokozatosan fel kell számolni, és addig is rugalmasabbá kell tenni a támogatási rendszert oly módon, hogy a szubvenciók a piaci feltételeknek megfelelően csökkenjenek vagy nőjenek.
Ha az állami beavatkozást nem tervezik meg gondosan, akkor súlyosan torzulhat a piac, és emelkedhetnek az árak - hangsúlyozta a közleményben Günther Oettinger, az unió energiaügyi biztosa. A bizottság várhatóan a következő hetekben hozza nyilvánosságra a villamosenergia-piac állami támogatására vonatkozó hivatalos irányelveit és a jövő év elején véglegesíti őket.
Az unióban jó ideje folyik a politikai vita az energiaárakról, és a felhasználók tiltakozásáról az áremelkedés ellen.
A villamos energia drágulását nagyrészt a nap- és a szélenergia-termelés nagyvonalú támogatásának tudják be, ugyanakkor a fosszilis tüzelőanyag alapú erőművek üzemeltetői arra panaszkodnak, hogy ezek az erőművek veszteségessé válnak.
A legerősebb tiltakozás Németországban tapasztalható. A német kormány elképzelései szerint az országnak az atomenergiáról és a fosszilis energiahordozókról át kell állnia a megújuló energiaforrásokra. 2030-ig az összes megtermelt energia felének, 2050-re a 80 százalékának szél, nap és más megújuló energiaforrásokból kell származnia. A költségbecslések szerint azonban az átállás a következő 25 évben már ezer milliárd euróba fog kerülni. A német gyáriparosok szövetsége (BDI) korábban hangsúlyozta, hogy nem maradhatnak tovább csendben, miközben "idealisták tönkreteszik" az ország energiapolitikáját és veszélyeztetik a német ipar nemzetközi versenyképességét is.
A német vegyipari társaság szerint elszabadultak az energiaárak. A német elektromos áram ára gyorsabban növekszik, mint máshol Európában, és már kétszer annyiba kerül, mint az Egyesült Államokban.
A bizottság keddi közleménye, ahogy azt már korábban jelezték, nem terjed ki az atomenergia támogatására, amely már "érett technológia". Ez nem jelenti szükségképpen azt, hogy a nukleáris energia támogatása illegálisnak minősül, mert minden eset egyedi elbírálás alá esik. Nagy-Britannia már korábban reményét fejezte ki, hogy a bizottság jóváhagyja egy atomerőmű finanszírozására vonatkozó terveit.
Legolvasottabb
Brüsszel kemény választ küldött Trumpnak: itt a határ, nincs tovább
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Előkelő listára került egy Nobel-díjasunk Amerikában
Kórház a város szélén: döntő lépést jelentettek be az egészségügy megmentésére
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól