A szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben 0,4 százalékkal, az Európai Unióban pedig 0,5 százalékkal bővült a hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest a december 31-én véget ért három hónapban, csakúgy mint a harmadik negyedévben.
Az előző év azonos időszakához képest az euróövezetben 1,7 százalékkal, az Európai Unióban pedig 1,8 százalékkal növekedett a gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben - írja az MTI.
Az Eurostat a két hete kiadott első becsléshez képest a negyedéves és az éves összevetésű ütemet is 0,1 százalékponttal csökkentette az euróövezet és az unió esetében is. Ez egyben azt jelenti, hogy a negyedéves adat megegyezik a harmadik negyedévivel, éves összevetésben viszont 0,1 százalékponttal lassult a növekedés üteme mind az eurózónában, mind az unióban.
Kapcsolódó
Elemzők arra számítottak hogy az euróövezetben az első becsléssel megegyező mértékben, 0,5 százalékkal nőtt a gazdaság negyedéves szinten.
Az Eurostat közleményében összehasonlításképpen jelezte, hogy az Egyesült Államok gazdasága is 0,5 százalékkal növekedett a negyedik negyedévben - a harmadik negyedévi 0,9 százalék után -, míg éves összevetésben 1,9 százalékos emelkedést mértek az előző negyedévi 1,7 százalékos bővülés után.
Az országokra lebontott statisztika még erősen hiányos, nyolc uniós tagállam esetében csak a harmadik negyedéves GDP-adat szerepel. A maradék húsz uniós tagállam közül a harmadik negyedévhez képest Lengyelország gazdasága bővült a legnagyobb mértékben, 1,7 százalékkal, majd Litvánia és Románia következik, egyaránt 1,3 százalékkal. Visszaesést mértek Finnországban (0,5 százalék) és Görögországban (0,4 százalék).
Az előző év utolsó negyedéhez képest Románia hazai összterméke nőtt a legerősebb, 4,8 százalékos ütemben, majd Bulgária (3,4 százalék) és Lengyelország (3,1 százalék) következik.
Magyarország gazdasága negyedéves összehasonlításban 0,4, éves összevetésben pedig 1,5 százalékkal növekedett tavaly október-decemberben. Részletes adatok itt!
Az Eurostat március 7-én hozza nyilvánosságra a végleges adatokat tartalmazó harmadik becslést.
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás