A közlemény szerint a párizsi és a római képviselet megnyitóját követően Hamburgban is magas rangú szakmai találkozó keretében avatták fel a jegybank helyi kapcsolattartó irodáját. Arno Bäcker, a Bundesbank regionális igazgatóságának elnöke köszöntőjében jó választásnak tartotta, hogy az MNB Hamburgban nyitotta meg németországi külkapcsolati irodáját, tekintettel arra, hogy Európa egyik legnagyobb kikötővárosa, médiaközpontja fontos összekötő kapocs Közép-Európa és Skandinávia között is.
Eva Maria Greve, Magyarország tiszteletbeli konzulja kiemelte: azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank Hamburgot választotta egyik külföldi irodájának székhelyéül, Magyarország újra bizonyságot ad arról a szoros elkötelezettségről, amely nem csak Hamburghoz, de Németországhoz és ahhoz az Európai Unióhoz is köti, amelynek Magyarország nélkülözhetetlen része.
Az ünnepélyes megnyitó programjának fő eleme "A magyar út - Célzott jegybanki politika" című könyv angol nyelvű kiadásának bemutatása volt. A kötet fő üzeneteiről Palotai Dániel, az MNB gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatója, valamint Virág Barnabás, monetáris politikáért és közgazdasági elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója tartott előadást. A fórumon recenziót tartott a kötetről Stefan Okruch, az Andrássy Egyetem professzora a közlemény szerint.
A térség gazdasági, pénzügyi viszonyait jól ismerő, kis létszámú szakembergárdával működő nemzetközi irodák célja, hogy a magyar jegybankot és a bankban folyó elemző munkát bekapcsolják a nemzetközi tudományos vérkeringésbe, valamint, hogy erősítsék a társ- és partnerintézményekkel fennálló szakmai együttműködést. A hamburgi iroda Németország mellett a skandináv országok gazdaságát, gazdaságpolitikáját is figyelemmel kíséri - olvasható a jegybank közleményében.
(A képen: hamburgi látkép, Pixabay fotó)
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)