Az emberi szervezet ellenanyag, vagyis antitestek termelésével reagál a HIV-fertőzésre. A legtöbb esetben az antitestek nem semlegesítik a HIV-vírus összes válfaját a kórokozó rendkívüli mutációs képessége miatt, az immunrendszer tehát legyőzhetetlen számú vírusváltozattal találja szemben magát.
Több éves fertőzöttség után azonban egyes pácienseknél úgynevezett "széles körűen semlegesítő antitestek" alakulnak ki, melyek képesek áttörni a HIV-vírus körüli védőrétegen és elpusztítani a HIV-törzsek nagy részét.
Kapcsolódó
A kutatók ezeknek a széles körűen semlegesítő antitesteknek a felhasználásával próbálják kezelni a HIV-fertőzést, vagy megelőzni azt - írta a BBC News-ra hivatkozva az MTI.
A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítői három ilyen speciális antitest ötvözésével hoztak létre egy olyan erős ellenanyagot, amely "a szervezetben előforduló, eddig azonosított antitesteknél sokkal hatékonyabb".
A szakemberek úgy alkották meg az anyagot, hogy a vírus három "alappillérének" megtámadásával nehezítse meg a kórokozó számára az ellenállást.
A természetes módon előforduló antitestek legjobbjai a HIV-törzsek 90 százalékát képesek megtámadni, az új antitest a 99 százalékukat, ráadásul ehhez nagyon kis koncentráció is elegendő belőle.
A 24 majom bevonásával végzett vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az ellenanyaggal ellátott állatok egyike sem fertőződött meg, miután beoltották őket a vírussal.
Az ellenanyag kifejlesztésében a Harvard Egyetem orvostudományi kara, a Scripps Kutatóintézet és a Massachusettsi Műszaki Egyetem szakemberei is részt vettek. A Nemzetközi Aids Társaság "izgalmas áttörésnek" nevezte az eredményeket. Az új ellenanyag klinikai próbái 2018-ban kezdődnek.
Címlapkép forrása: Pixabay.com
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Patthelyzet a Csúcshegyen, leválna a fővárosról Óbuda széle

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak
