A biztos, aki ismertetése szerint az évet az Athénban és Rómában az EU-elnökséget 2014-ben betöltő két tagállamban a munkanélküliségről és a szegénységről folytatott találkozókkal kezdte, kijelentette: az állás nélküli fiatal generáció szenved. Ez nem egyéni, hanem európai méretű gazdasági, politikai és társadalmi probléma. Ugyanakkor hangsúlyozta: az EU elégséges forrást biztosít a fiatalkori foglalkoztatottság erősítésére. Ez a következő két évben összesen 6 milliárd eurót jelent azoknak a tagállamoknak, ahol a fiatalok munkanélkülisége túllépte a 25 százalékot.
Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a fiatalkori munkanélküliséggel szemben tavaly februárban elindított Ifjúsági Garancia (Youth Garantee) programra, amelynek célja, hogy a 25 év alatti állás nélküli fiatalok négy hónapon belül munkapiaci lehetőségre találjanak. Andor elmondta: a számos kezdeményezés között az Európai Bizottság a jövő héttől hatékonyabbá teszi az EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat) állásközvetítő és tanulmányi lehetőségekkel kapcsolatos információs portáljának működését.
A biztos a sajtótájékoztatót követően felszólalt az olasz felső házban, majd Enrico Letta olasz kormányfővel, valamint Enrico Giovannini olasz munkaügyi miniszterrel és Carlo Trigilia területi kohézióért felelős miniszterrel tárgyal Rómában.
Legolvasottabb
Súlyos szabálytalanság a CATL-nél, a kormányhivatal beismerte az illegális tárolást
Irán nem Európa háborúja, Kallasék beintettek Trumpnak
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
„Semmi sem marad, csak hamu" - Könyörtelen megtorlást ígér Irán a segítőknek
Hoppá: váratlan fordulat történt az olajárral
Döbbenetes lépésre készül Európa, az oroszok állnak a háttérben
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés