A londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet pénteken azt közölte, hogy a feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatok összesítésével képzett kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) áprilisban 55,1 pontra süllyedt a márciusi 55,2 pontról, míg januárban még 11 és fél éves csúcsnak számító 58,8 ponton állt.
Az index 58 hónapja töretlen expanziót jelez. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi.
A kompozit index ugyancsak pénteken ismertetett szolgáltatóipari részmutatója 54,7 pontra süllyedt a márciusi 54,9 pontról. A feldolgozóipar és a szolgáltatóipar együttesen a gazdasági teljesítmény mintegy kétharmadát adja.
A nagy euróövezeti gazdaságok mindegyikében folytatódik az expanzió, bár több országban szerényebb lendülettel márciushoz képest. Az ír kompozit BMI háromhavi csúcsra, 57,6 pontra, a francia pedig kéthavi csúcsra, 56,9 pontra emelkedett. Eközben a spanyol mutató négyhavi mélypontra, 55,4 pontra csökkent, a német kompozit BMI 19 havi mélypontra, 54,6 pontra gyengült, az olaszországi pedig 15 havi mélypontra, 52,9 pontra süllyedt.
Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza az adatokat kommentálva úgy vélte, hogy bár az áprilisi adatok gyengébbek az év elejéhez képest, így is meglehetősen erőteljes, 0,5-0,6 százalékos gazdasági növekedésre utalnak az euróövezetben. Williamson hozzátette: a foglalkoztatás továbbra is erőteljesen nő, az új munkahelyek számának a létrehozása a szolgáltatási ágazatban több mint egy évtizede a legnagyobb.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól